Hárman aláírtak
Mint azt honlapunk tegnap már megírta, egyesületünk és a Budapest Honvéd között stratégiai megállapodás született. Ennek a szerződésnek köszönhetően megvannak
Read MoreMint azt honlapunk tegnap már megírta, egyesületünk és a Budapest Honvéd között stratégiai megállapodás született. Ennek a szerződésnek köszönhetően megvannak
Read MoreIsmerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatunk középpályása, Lengyel Béla. NÉVJEGY Név: Lengyel Béla Születési dátum: 1990.10.29.
Read More„Hosszú évek óta építgetjük az ajkai együttműködést, amelynek fontos lépcsőfoka volt a tavalyi kooperációs megállapodásunk – árulta el Nagy László, a
Read MoreKikapott a szintén NB II-es Gyirmót FC Győr vendégeként szombaton edzőmeccsen az FC Ajka labdarúgócsapata. Gyirmót FC Győr-FC Ajka 2-0
Read MoreNyári felkészülés keretében nevezett a Női felnőtt csapatunk a Balatonlellei NBII-es strandfoci bajnokságba. A kétnaposra tervezett torna jellegű bajnokság 12
Read MoreIsmerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatunk új igazolása, Rétyi Róbert. NÉVJEGY Név: Rétyi Róbert Születési dátum:
Read MoreLejátszotta második edzőmérkőzését is csapatunk, ezúttal az NB III-as SC Sopron volt a mieink ellenfele az ajkai Városi Sportcentrumban. FC
Read MoreFiatal játékossal erősítettük meg keretünket, miután 1 évre kölcsönvettük a Vasas FC támadóját, Rétyi Róbertet. Új játékosunk eddig 21 alkalommal
Read MoreIsmerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatkapitány helyettesünk, Kenderes Zoltán. NÉVJEGY Név: Kenderes Zoltán Születési dátum: 1989.08.12.
Read MoreIsmerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatunk kapusa, Balogh Márton. NÉVJEGY Név: Balogh Márton Születési dátum: 1993.08.31.
Read More