Bravúros 3. hely a strandlabdarúgó bajnokságban
Nyári felkészülés keretében nevezett a Női felnőtt csapatunk a Balatonlellei NBII-es strandfoci bajnokságba. A kétnaposra tervezett torna jellegű bajnokság 12 csapat részvételével került megrendezésre. Érdekesség, hogy az egyesületek dönthettek hogy az NB I vagy az NBII bajnokságba neveznek! Így fordulhatott elő hogy az NBI-s Kelen SC a strandlabdarúgásban meglepetésre az NBII-be nevezett. Rendkívül erős mezőnyben kellett helytállni az ajkai hölgyeknek.
A négy 3 csapatos csoportba sorolt csapatok az első nap játszották a csoport mérkőzéseket a második nap pedig a helyosztókat. Az FC Ajka a Kalafa SE és az FC Gyömrő csapatával került egy csoportba. A két ellenfél szintén NBII-s szinten játszik a Keleti csoportban illetve a felnőtt női Futsal bajnokságban. Komoly ellenfeleknek ígérkeztek, de örültünk, hogy a „nagyágyúkat” az első körben elkerültük. A csoportmérkőzéseket jó hangulatban egységes csapatként, nagy akarással és küzdeni tudással, meglepő magabiztossággal tudtuk hozni! Első mérkőzésen 5:1-es sikerrel hagytuk el a játékteret, a második csoportmérkőzésen két alkalommal is hátrányba kerültünk, ennek ellenére a játékunk megnyugtató volt és biztosak voltunk hogy csak idő kérdése és sikerül fordítanunk. A 3×12 perces mérkőzés második játékrészének végére már át is vettük a vezetést, majd pedig igazi örömjátékkal fejeztük be. (8:4)
A második játéknap, mint csoportelső csapat az 1-4. helyért léptünk pályára. Az első napról áthozott küzdeni akarás, harcosság, határozottság és jó kapus teljesítménynek köszönhetően. Döntetlenre hoztuk a találkozót a tapasztaltabb több éve strandlabdarúgásban résztvevő Üllés Se ellen. Jött a 3 perces hosszabbítás, majd pedig a büntetők Az ajkai lányok jobban teljesítettek és az első körben a kapusunknak köszönhetően mi hoztunk el 2 pontot míg ellenfelünk 1 pontot kapott! A további erőviszonyokat látva joggal remélhettük hogy nagy esélyünk van a 3. hely megszerzésére. A döntő további két mérkőzésén is megmaradt a küzdeni akarás szívvel lélekkel. A játék jellegéből és némi tapasztalatlanságból kisebb sérülések már több játékosnál jelentkezett. De mind két találkozón az első játékrészben rendkívül jól álltunk (1:1) A Kelen ellen a vezetést is sikerült megszerezni, de a fizikai fölény és a játéktudatossága az ellenfeleknek kedvezett. Az elért eredmény büszkeséggel tölti el a csapatot, ezzel megalapozva a jó folytatást.
Sipos Tamás vezetőedző:
„A játék mellett a tisztes helytállás volt a cél ,ezt jóval felülírta a csapat a harmadik hellyel, főleg úgy hogy az első helyezett a nagypályán NBI–es Kelen Sc,a második az NBII-s nyugati csoport bajnoka lett. A hölgyek akarásban is mint csapat egységbe is a maximumot hozták egy számunkra ismeretlen közegben is. A két napos viadalon bebizonyítva hogy nem véletlenül zártunk a NBII-es nagypályás bajnokságban a 4. helyen még ha ez nem is hivatalosan kihirdetett eredmény.”
EREDMÉNYEK:
FC Ajka – KalafaSE 5:1
Góllövők: Hannig Viktória, SzájliTímea, Schultz Athina, Ferencz Brigitta (2)
Jók: Hannig, Szájli, Ferencz
FC Ajka – UFC Gyömrő 8:4
Gól: Schultz Athina ,Ferncz Brigitta, Tamás Kovács Bernadett (2) , Szájli Tímea, Pál Boglárka, Kovács Nikolett, Simon Ivett.
Jók : egész csapat
4-s döntő
Üllés Se _ Fc Ajka 3:4 (1:1) hosszabbítás után 1:1 / Büntetők 2:3/
Gól: Simon Ivett 2, Hannig Viktória, Szájli Timea,
Jók: Hidi Jennifer, Hannig Viktória, Simon Ivett, Tamás Kovács Bernadett,
FC Ajka – Lidércek 1:3
Gól: Bozsoki Klaudia
Jók : Bozsoki Klaudia, Szájli Tímea, Simon Ivett, Hidi Jennifer
Kelen SC – FC Ajka 6:1
Gól: Schultz Athina
Jók : Schultz Athina, Hannig Viktória , Simon Ivett, Hidi Jennifer