2024.03.04.
FelnőttHírek

Ismerj meg! – Balogh Márton

Ismerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatunk kapusa, Balogh Márton.

 

NÉVJEGY

Név: Balogh Márton

Születési dátum: 1993.08.31.

Poszt: kapus

 

Mesélj az eddigi pályafutásodról!

Ajkán kezdtem a pályafutásomat 10 éves koromban. Végigjártam korosztályos utánpótlás csapatokat aztán 16 évesen felkerültem a felnőtt keretbe. Sajnos nem sikerült ott megragadnom, így kölcsönbe kerültem egy évre Balatonfüredre, majd egy évre Hévízre. Mindenképpen szerettem volna visszatérni Ajkára, és erre 2016-ban lehetőségem is nyílt, így már negyedik éve húzhatom magamra ismét az FC Ajka mezét.

Miért szeretsz itt játszani?

Ajkai lakos vagyok, az ajkai utánpótlásban nevelkedtem, így nagy örömmel tértem vissza négy évvel ezelőtt a felnőtt csapatba. Lokálpatriótaként büszkeséggel tölt el, hogy a csapatban játszhatok, jól érzem itt magam, jó helyen vagyok.

Mit vársz a csapattól a következő szezonban?

A 2019/20-as szezonra a bennmaradást tűztük ki célként, ennek ellenére a 9. helyen zártuk a csonka bajnokságot. Azt gondolom, hogy a következő szezonban már magasabb célokért küzdhetünk. A 9. helyet legalább megtartani, de inkább überelni szeretném.

Mit üzensz a szurkolóinknak?

Minél többen jöjjenek ki a meccsekre, és biztassák a csapatot, ahogyan eddig is.

Villám-kérdések:

Beceneved? Marci

Kedvenc ételed? Mindenevő vagyok

Kedvenc italod? Ásványvíz

Hobbid? Kertészkedés

Kedvenc csapatod? Real Madrid

Kedvenc filmed? Nagyon keveset nézek TV-t így nem tudok választani

Kedvenc sportolód? Nincsen

Köszönjük szépen, sok sikert az idei évben is! Hajrá Ajka!