2024.04.19.
HírekUtánpóltás

U17/U19 – 8.forduló

U-17 és U-19 csapatunk itthon fogadta a Komárom VSE korosztályos csapatait.

U17:

FC Ajka  –  Komárom VSE 2 – 2 (1-1)

Gólszerzők: Gyarmati 2’ 89’

FC Ajka: Ruttner – Kaufmann, Rózsa, Simon, Gyarmati, Bakos (Král), Kasza (Bolla), Juhász (Grőber), Cservenák, Modory (Kassai), Ódor

Vezetőedző: Zsidó András

Edzői értékelés: A szerdai játéknapot követően szombaton ismét hazai pályán játszottunk, ezúttal az ellenfelünk a Komárom csapata volt. A szerdai mérkőzés tapasztalatait levonva, felhívtam a figyelmet mérkőzés előtt a középpályás védekezés fontosságára, illetve a támadások befejezésére. A srácokon is érződött a bizonyítási vágy, hisz szerdán messze tudásuk alatt játszottak.

Remekül kezdtük a mérkőzést, hisz már a 2′ percben megszereztük a vezetést. Egy labdaszerzést követően Gyarmati Domokos lépett ki a védők között és okosan helyezett a hosszú sarokba a kifutó kapus mellett. 1-0. Többet birtokoltuk a labdát, bár inkább mezőnyben adogattunk. Ellenfelünk először lépte át a félpályát, mikor a kiugró támadójuk elől szögletre mentettünk. Sajnos a beívelt pontrúgás saját játékosunkról került a kapunkba. Kiegyenlített(ünk). 1-1. A gól picit elbizonytalanította  a fiúkat. Jól jött a szünet. Kértem a fiúkat, hogy továbbra is lövéssel fejezzük be támadásainkat, ehhez azonban pontosabb játékra van szükség, főleg az utolsó passzok tekintetében. A középpályán még hatékonyabban kell megszűrni az ellenfél próbálkozásait, így tehermentesítve védőinket. Kértem, hogy a lövéseknél is jobban koncentráljuk, hisz – bár sokat lőttünk kapura – többnyire a kapus kezéhez rúgtuk. A második játékrészben óriási mezőnyfölényben játszottunk. A cseréket követően kis időre bizonytalanul játszottunk, de aztán ismét átvettük az irányítást. Sajnos a rengeteg lövésünkből, helyzetünkből nem sikerült egyet sem értékesíteni. Ahogy a futballban lenni szokott, a 87′ percben egy remek lövéssel mattolták az addig mindösszesen két védést bemutató kapusunkat. 1-2. A fiúk becsületére legyen mondva, hogy nem adták fel, és a mérkőzés utolsó perceiben is sok támadást vezettünk. A 90′ percben egy szöglet után megszereztük az egyenlítő találatunkat.

Összességében a mérkőzés egészét tekintve győzelmet engedtünk ki a kezünkből, annak ellenére, hogy a végén örülhettünk a döntetlennek. Mind támadásban, mind védekezésben sokat léptünk előre az előző mérkőzéshez képest. Többet birtokoltuk a labdát és ötletesebben játszottunk. Ezt a játékunkat kell még tovább erősíteni és jönni fognak a sikerek is.

Jók: Mindenki

U19:

FC Ajka  –  Komárom VSE  3 – 0 (1-0)

Gólszerzők: Rózsás 31’, Bíró 55’, Antal 79’

FC Ajka: Bognár – Brandstatter (Bíró), Lajtos, Horváth, Gergócs (Kotsy), Varga, Szabados, Pápai(Stilet), Szabó, Rózsás, Antal

Vezetőedző: Szabó Zoltán

Edzői értékelés: Érezhető volt a csapaton a hétközi forduló! A csapat fáradt volt. Az első félidőben gyengén játszottunk, 1:0-lal vonultunk szünetre! Próbáltam frissíteni és kettőt cseréltem a szünetben. A 2.félidőben jobban játszottunk és 3:0-ra megérdemelten nyertünk!

Jók: Rózsás, Szabados, Gergócs