2024.04.19.
FelnőttHírek

Tapasztalt védőt igazoltunk

Mai napon rutinos védővel erősítettük meg keretünket, hiszen Présinger Ádám fél + 1 éves szerződést írt alá együttesünkkel. Új védőnk várhatóan már a hétvégi Nyíregyháza elleni összecsapáson bemutatkozhat csapatunkban.

Présinger Ádám Pápán született, hatévesen pedig már a Győri ETO edzéseit látogatta. Fiatalon bekerült au U15-ös válogatottba, majd nem sokkal később leigazolta az MTK, a magyar élvonalban azonban már a Videoton színeiben mutatkozott be, mindjárt góllal. Korábban az MTK kölcsönadta az Integrál-DAC-nak és a Pécsnek is, utóbbi csapattal Ligakupa-döntős volt 2009-ben. Tagja volt a 2008-as U19-es Eb- és a 2009-es U20-as vb-bronzérmes csapatnak is.

2010. június 29-én szülővárosának csapatához, a Lombard Pápához igazolt, ahol négy idényen át szerepelt, többnyire alapemberként, majd 2014. június 25-én a Gyirmót FC csapatához került.

A győri csapat játékosaként a 2015-2016-os szezonban bajnoki címet szerzett a másodosztályban. A Gyirmót újoncként egy idényt követően kiesett az élvonalból. Présinger 93 elsőosztályú és 188 másodosztályú mérkőzésen lépett eddig pályára, amelyeken 12-szer volt eredményes.

Sikerei, díjai

2008-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság – Csehország: bronzérem

2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokság – Egyiptom:bronzérem

Pécsi MFC: Magyar ligakupa-ezüstérmes:2009

Videoton: Magyar bajnoki ezüstérmes:2009-2010

Gyirmót FC: Másodosztályú bajnok: 2015-16