2024.04.16.
FelnőttHírek

Rétyi Róbert: Kemény mérkőzésre számítok!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban.  A Szentlőrinc elleni találkozón mesterhármast szerző fiatal játékosunkkal, Rétyi Róberttel beszélgettünk a szerdai, Szombathelyi Haladás elleni mérkőzésünk előtt.

Mesterhármassal segítetted győzelemre a csapatot a Szentlőrinc ellen! Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Nehezen indult be a mérkőzés, az ellenfélnek több helyzete is volt az elején, de 20-25 perc után fokozatosan átvettük az irányítást. Több helyzetet is ki tudtunk alakítani, és végül jöttek a gólok is. Három gólt is szereztem, aminek nagyon örültem! Úgy éreztem meccsek óta bennem van a gól, és most végre át szakadt a gát, nagyon boldog vagyok, nagyon kellett már a lelkemnek J Jól játszott a csapat, örülök a győzelemnek!

Szerdán ismét idegenben lépünk pályára, a Szombathelyi Haladás lesz az ellenfelünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Kemény mérkőzésre számítok! Az előző, Vasas elleni találkozójukon jól látszott, hogy folyamatosan letámadják az ellenfelet. Nyerhettek volna a budapestiek otthonában, ha nem fáradnak el a végére. Mi is arra számítunk, hogy le fognak támadni minket. Hazai pályán játszanak, gyors, sokat futó csapat, szóval kemény meccs vár ránk szerdán, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért!

Hogyan készülsz fel egy mérkőzésre?

Egész héten készülök a meccsre, mint mindenki, odafigyelek az edzésmunkára. Otthon gyakran videózok, az előző mérkőzéseinken elemzem a saját játékomat, hogy ki tudjam javítani a hibákat, és rögzítsem a jó dolgokat. A csapattársak szerencsére befogadtak, nagyon jó a kapcsolatom az idősebb játékosokkal is.  Ők rengeteget segítenek, hogy mit és hogyan csináljak, hogy jobb legyek.

Van valami meccs előtti babonád?

A zene! Minden mérkőzés előtt mindig ugyan azokat a zenéket hallgatom.

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett