2024.04.16.
FelnőttHírek

Nem volt esély a pontszerzésre

Az első félidőben lerendezte a pontok sorsát a Diósgyőri VTK az FC Ajka ellen vasárnap a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

DVTK–FC Ajka 2-0 (2-0)

Miskolc, 1190 néző. V.: Káprály.

Diósgyőri VTK: Póser – Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári – Kispál (Kocsis, 68.), Molnár G., Oláh B., Zsolnai (Németh M., 88.), Bokros (Bárdos, 68.) – Könyves (Bertus, 70.), Horváth Z. (Hornyák, 88.). Vezetőedző: Kondás Elemér

FC Ajka: Horváth D. – Szűcs K. (Murka, a szünetben), Heffler T., Tar, Présinger – Tajthy (Kenderes, 86.), Görgényi (Sejben, a szünetben) – Csizmadia (Csemer, 66.), Lehoczky, Tóth G. – Gaál (Dragoner, a szünetben). Vezetőedző: Kis Károly

A második helyen álló, remek formában lévő DVTK otthonába látogatott vasárnap a  tabella 11. pozícióját elfoglaló FC Ajka.

Bátran kezdtek a vendégek, de aztán a házigazda esélyeshez méltón átvette a kezdeményezést. Ehhez az is kellett, hogy voltaképpen az első helyzetéből megszerezze  a vezetést a Diósgyőr.

A 6. percben egy jobboldali szögletet követően felszabadítottak az ajkaiak, a labda visszapattant Zsolnaihoz, aki jól adott be, Horváth Zoltán remek mozdulattal, a háta mögül sarokkal küldte a labdát Horváth Dániel kapujába öt méterről, 1-0.

A 8. percben Molnár kanalazta a játékszert kapura 11 méterről, Horváth Dániel védett, az ajkai hálóőrnek hirtelen sok dolga akadt.

A hazaiak nem sokkal később ismét a kapuba juttatták a labdát, de a gólt nem adta meg a játékvezető szabálytalanság miatt. A másik oldalon Pósernek kellett vetődnie Csizmadia fejesénél. A folytatásban Hegedűs szabadrúgás és Tar fejese járt közel az ajkai, illetve a miskolci kapuhoz.

Ezt követően egy rövidebb eseménytelen időszak következett, majd a 31. percben növelte előnyét a DVTK. A vendégek védelme szellős volt, Zsolnai kapott jó labdát a bal oldalon, a volt ajkai futballista középre adott, ahol Könyves Norbert érkezett jó ütemben, 2-0.

A 36. percben Könyves nagy helyzetben nem találta el a hosszú alsót. Egy perccel később Molnár lőtt kapufát.

A második félidőt elkezdve a házigazda nyugodtan futballozhatott, a hármat is cserélő Ajka pedig nem tudott átütőerőt vinni támadójátékába.

Csendesen csordogált a játék, a DVTK tisztában volt vele, hogy egy harmadik találattal végleg eldönheti a küzdelmet, de nem kell erőltetnie semmit.

Az Ajka pedig a szépítésben reménykedett, azonban sajnos nem tudott veszélyesen fuballozni a Veszprém megyei alakulat, a borsodiak kontrollálták a mérkőzést.

Többet volt a labda a hazaiaknál, akik előtt kisebb lehetőségek adódtak. Ami a vendégeket illeti, Kis Károly alakulata alig-alig jutott el ellenfele kapujáig.

A 84. percben Sejbennek volt egy ígéretes próbálkozása, jó cselek után lőtt 17 méterről, a labda a védőkról pattanva ment kapu mellé.

Nem igazán volt ezen a találkozón puskapora az FC Ajkának, a diósgyőriek keményebben és pontosabban játszottak, s akár nagyobb arányban is nyerhettek volna.

Gaál Bálinték legközelebb, vasárnap, a Csákvár együttesét fogadják a bajnokságban.

forrás: veol.hu/sport