2024.04.19.
FelnőttHírek

Murka Benedek: A győzelem reményében lépünk pályára!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Az őszi szezon utolsó előtti összecsapására készül a csapat, vasárnap a Csákvár együttesét fogadjuk hazai pályán.  A találkozó előtt támadónkat, Murka Benedeket kérdeztük.

Nem sikerült a bravúr a DVTK ellen. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Sajnáljuk a diósgyőri vereséget, szerettünk volna meglepetést okozni ellenük. Nem úgy sikerült a találkozó, ahogyan azt előre elterveztük, és ha őszinték akarunk lenni, akkor megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat. Természetesen azóta már kielemeztük a mérkőzést, és megbeszéltük a hibákat, ezekből tanulnunk és építkeznünk kell a jövőre nézve.

Vasárnap a Csákvár csapatát fogadjuk hazai környezetben. Mit vársz a mérkőzéstől?

Mindkét fél számára egy fontos mérkőzés lesz, azonban mi egyértelműen a győzelem reményében lépünk pályára! Azt gondolom, hogy ha tudjuk a saját játékunkat játszani, akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Két meccs van még hátra az idény első feléből, szeretnénk sikeresen zárni a naptári évet, és nyugodt lelkiismerettel elmenni a szünetre.

Két meccs és véget ér az idény első fele. Hogyan láttad összességében az őszi szezont?

Hullámzó őszi szezonunk volt, hiszen nem kezdtünk jól, de később a bajnokság egyes periódusaiban elkaptuk a fonalat, és fontos győzelmeket arattunk. Természetesen voltak olyan mérkőzések, ahol kis szerencsével több pontot is tudtunk volna szerezni, de a múlton már felesleges rágódni. Véleményem szerint, ha a tavaszi szezonra állandósítani tudjuk a formánkat, nem lehet gondunk, és el tudunk indulni felfelé a tabellán!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett