2024.04.20.
FelnőttHírek

Ismerj meg! – Nagy István

Ismerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatunk középpályása, Nagy István.

 

 

NÉVJEGY

Név: Nagy István

Születési dátum: 1986.05.16.

Poszt: középpályás

Mesélj az eddigi pályafutásodról!

2000-ben kezdtem a pályafutásomat Dunaújvárosban, az akkori NB I-es utánpótláscsapatban, majd itt mutatkoztam be a felnőttek között is NB II-ben. 2008-ban kerültem Paksra az NB I-es csapathoz, ahol két szezont töltöttem el. Egy fél éves siófoki kitérő után igazoltam a Szolnok csapatához, ahol nagyon jól éreztem magam, négy éven keresztül erősítettem a csapatot. 2016-ban jött el a váltás ideje, és két nagyszerű szezont töltöttem el Békéscsabán. A 2018/19-es szezonom nem a terveim szerint sikerült, fél évet Dorogon, fél évet pedig Mosonmagyaróváron játszottam. Végül 2019 nyarán érkeztem ide Ajkára Kiss Károly invitálására, így most már a második szezonomat kezdem meg a klub színeiben.

Hogy érzed magad itt Ajkán?

Úgy gondolom egy jó közösség, egy jó csapat alakult ki itt Ajkán, bízom benne, hogy ezt majd a pályán is kamatoztatni tudjuk. Összességében jól érzem itt magam.

Mit vársz a csapattól a következő szezonban?

Véleményem szerint jobb csapattal vágunk neki az idei szezonnak, bár megerősödött az NB II mezőnye, így azt gondolom nehezebb dolgunk lesz mint tavaly. Bízom benne, hogy a tavalyi 9. helynél előrébb tudunk lépni, de nem szeretnék számszerűsíteni. Erős lesz a mezőny, bármi megtörténhet.

Mit üzensz a szurkolóinknak?

A szurkolóinknak azt üzenném, hogy jöjjenek ki sokan a mérkőzésekre. Szeretném ha buzdítanák a csapatot és engem is!

Villám-kérdések:

Beceneved? Pista

Kedvenc ételed? Halászlé

Kedvenc italod? Sör

Hobbid? Labdarúgás, póker

Kedvenc csapatod? FC Barcelona

Kedvenc filmed? Nincsen

Kedvenc sportolód? Andrés Iniesta

Köszönjük szépen, sok sikert az idei évben is! Hajrá Ajka!

Fotó: Kovács Ivett