2024.04.17.
FelnőttHírek

Kis Károly: Stadionavató mérkőzésünkön mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot!

Vasárnap a bajnokságban először léphetünk pályára a megújult stadionunkban hazai közönség előtt. A hazai Siófok elleni debütálás előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Vereséggel kezdtük a szezont. Hogyan értékelnéd a Vasas elleni találkozót?

A Vasas ellen nem kezdtük jól a találkozót, és a hazaiak ezt ki is használták, hiszen kétgólos előnyre tettek szert már az első félidőben. Ezután azonban gólt tudtunk lőni, vissza tudtunk jönni a meccsbe, és onnantól kezdve nyugodtan mondhatom, hogy egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni a bajnokesélyesnek. Volt egy-két lehetőségünk, így akár a döntetlent is elérhettük volna, illetve voltak vitatható szituációk, amikben sajnos nem a javunkra döntöttek. A vereség mellett fájó továbbá, hogy két játékosunk is súlyos sérülést szenvedett, bízunk benne, hogy Ők minél hamarabb felépülnek!

Vasárnap hazai pályán fogadjuk a BFC Siófok csapatát. Mit vársz a mérkőzéstől?

Túl kell lépnünk a múlt héten és a nehézségeken, hiszen vasárnap hazai környezetben lépünk pályára, így csak előre szabad tekinteni! Stadionavató mérkőzésünkön mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot! Jól ismerjük a Siófok csapatát, egy nehéz mérkőzésre készülünk, ugyanakkor bízom benne, hogy a csapat egyre jobban összeérik. A sérülések nem könnyítik meg a dolgunkat, de ennek ellenére is mindenképpen nyerni szeretnénk!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett