2024.04.20.
FelnőttHírek

Gaál Bálint: Várom, hogy bemutatkozhassunk a hazai közönség előtt!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Vasárnap a BFC Siófok ellen a szezonban először lépünk pályára hazai közönség előtt. A mérkőzés előtt támadónkat, Gaál Bálintot kérdeztük.

Vereséget szenvedtünk a Vasastól a bajnoki nyitányon. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Úgy gondolom, hogy a mérkőzés elejét sajnos eléggé defenzíven kezdtük, a Vasasnak sikerült ránk erőltetnie az akaratát, és ki tudták használni az ebből adódó lehetőségeket. A gólunk azonban jót tett Nekünk, onnantól kezdve teljesen egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni a hazaiaknak. Kisebb szerencsével akár a pontszerzés is meglehetett volna.

Vasárnap először játszhatunk hazai közönség előtt a megújult stadionunkban. Mit vársz a Siófok elleni mérkőzéstől?

Számomra ez egy nagyobb jelentőségű mérkőzés, hiszen Siófokról érkeztem ide Ajkára, de nem gondolom túl, hiszen ez is ugyanolyan mérkőzés lesz, mint a többi. Nagyon pozitív, hogy elkészült a stadionunk, és várom, hogy bemutatkozhassunk a hazai közönség előtt! Bízom benne, hogy jól alakulnak majd a dolgok, és győzelemmel tudjuk megörvendeztetni a szurkolóinkat!

Mik az eddigi tapasztalataid, hogy érzed magad itt Ajkán?

Szerencsére nagyon jól érzem itt magam! A közeg az ismerős, hiszen játszottam már itt. A csapattársak nyilván mások, de egy rossz szavam nem lehet, hiszen nagyon barátságos a társaság, hamar befogadtak, és nagyon jól érzem magam mind a csapatban, mind a városban!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett