2024.04.16.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: Egy masszív csapattal fogunk találkozni!

Egy hét szünet után vasárnap ismét pályára lépnek az ajkai fiúk. Az év utolsó hazai fordulójában, a Dorogi FC csapatát fogadjuk. A mérkőzés előtt megbízott vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

A válogatott szünetre a Szentlőrinc elleni siker után mehetett a csapat. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Két modern focit játszó csapat jó iramú találkozójából jöttünk ki szerencsésen a Szentlőrinc elleni mérkőzésen. Azért kissé bosszús vagyok, hogy ismét nagy egyéni hibákból adódóan kaptuk a gólokat, ezen mindenképpen javítanunk kell. Összességében nagy dolognak tartom, hogy hátrányból többször is fel tudtunk állni, és végül a magunk javára tudtuk fordítani a találkozót.

Hétvégén 2022 utolsó hazai mérkőzését játssza a csapat a Dorog ellen. Mit vársz a mérkőzéstől?

Egy masszív csapattal fogunk találkozni. Teljesen más játékra lesz szükségünk, mint az előző találkozókon. Úgy gondolom, hogy felkészültünk, és meg fogjuk tudni oldani a Ránk váró feladatot. Az év utolsó hazai mérkőzését játsszuk, a szurkolóink előtt jó eredményt szeretnénk elérni!

Egy hét szünet állt rendelkezésre, hogy feltöltődjön a csapat az utolsó 3 fordulóra. Hogyan sikerült készülni a válogatott szünet alatt?

Jól jött a szünet, hiszen volt időnk a pihenés mellett tovább finomítani a játékunkat. Sok olyan dologra tudtunk összpontosítani, amikre eddig nem volt időnk, így azt gondolom nagyon hasznosan tudtuk eltölteni a szünetet. Az utolsó három fordulót a hátsó régióban tanyázó csapatok ellen vívjuk, ezeknek a mérkőzéseknek mindig van egy érdekes lélektana, így ha ezzel meg fogunk tudni birkózni, akkor meg fogjuk tudni nyerni ezeket a meccseket!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!