Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Győzelem Győrben

A héten második edzőmérkőzését játszotta csapatunk: Kis Károly együttese ezúttal a Merkantil Bank Liga NB II.  7. helyezettjével, az ETO FC Győr csapatával mérte össze erejét.

A mieinknél sérülés miatt Kovács, Csemer és Vallejos sem volt bevethető. Vezetőedzőnk  a Pokorni – Köles, Pákai, Graszl, Krebsz (Pavlitzky, 46.) – Csizmadia, Nagy E., Horváth P., Illés (Bakó, 81.), Nagy K. (Oláh, 46.), Kalász (Major, 46.) összeállításban küldte pályára csapatunkat.

A 21. percben Nagy E. indította Illést a jobb oldalon, a visszagurított labdát Horváth Péter lőtte a jobb sarokba, 0:1.

Az 50. percben Pavlitzky remek cselek után ugratta ki Horváth Pétert, aki 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0:2.

A 62. percben Nagy E. szabálytalankodott a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Magasföldi értékesítette, 1:2.

A 63. percben, középkezdés után Illés futott el a jobb oldalon, beadását Major hat méterről fejelte a kapu jobb oldalába, 1:3.

A 90. percben Magasföldi lövését Pokorni kiütötte, az érkező Szántó közelről a kapu bal oldalába juttatta a labdát, 2:3. Az esetnél Graszl találkozott a kapufával, a térdét ütötte meg, remélhetőleg nem súlyos a sérülése.

Csapatunk az egész mérkőzésen tetszetősen játszott, szebbnél szebb támadásokat vezettek mieink, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzésen, a gyenge helyzetkihasználásnak köszönhető, hogy “csak” egy góllal sikerült nyernünk Győrben.

Kis Károly: Jól kezdtük a találkozót, több helyzetet is kidolgoztunk, megérdemelten szereztünk vezetést. A második félidőben szervezetten, fegyelmezetten játszott a csapat. Ekkor már hiba is csúszott a játékunkba, de a támadójátékunk veszélyes és eredményes volt.

fotó: eto.hu