Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Győzelem a felkészülési mérkőzésen

Negyedik előkészületi mérkőzését is lejátszotta együttesünk: Kis Károlyék ellenfele ezúttal a Ferencváros U19-es csapata volt.

Az 59 éves korábban elhunyt, egykori Bányász, és Hungalu játékos, majd később edző Kovács Attila tiszteletére egy perces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés. A szerdán megsérült Nagy Krisztiánhoz a héten csatlakozott Nagy Erik és Csemer is, Köles és Kalász pedig megbetegedett. Így meglehetősen kevés bevethető játékosa maradt Kis Károlynak. Végig óriási fölényben játszott csapatunk, amely a három gólon kívül kétszer is a kapufát találta el, de végre volt egy olyan felkészülési találkozó, ahol senki sem sérült meg.

A 30. percben góllá érett fölényünk: Krebsz jobb oldali beadása után Illés közelről a jobb alsóba lőtt, 1:0.

A 45. percben Krebsz futott fel ezúttal is a jobb oldalon, remekül adott középre, Oláh 10 méterről a léc alá helyezett, 2:0.

A 48. percben baloldali hazai támadásnál Oláh átadása után Illés 10 méterről a kapu közepébe lőtt, 3:0.

Kis Károly: Sokat futó, mozgékony csapat ellen játszottunk. Szép támadásokat vezettünk, melyek végén három ragyogó gólt rúgtunk. A végjátékokban azonban pontatlanok voltunk, ezen mindenképpen javítanunk kell. Több hiányzónk is volt, remélem, minél előbb felépülnek a sérültek.

A mieink legközelebb, szerdán a Gyirmót II alakulatát fogadják. Az edzőmeccs 13.30-kor kezdődik.

fotó: Kovács Ivett