2024.03.29.
FelnőttHírek

Csizmadia Zoltán: Javítani kell az idegenbeli eredményeinken!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. A válogatott szünetet követően idegenben folytatja a bajnokságot a csapat, Nyíregyházára látogatunk a hétvégén. A találkozó előtt támadónkat, Csizmadia Zoltánt kérdeztük.

A WKW ETO FC Győr ellen sikerült megszereznünk az első győzelmünket az idei bajnokságban! Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Jól kezdtük a mérkőzést, bár a találkozó elején két nagyobb lehetősége is volt az ETO-nak, de ezeket a kapusunk, Horváth Dani szerencsére hárítani tudta. Ezek után úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna, a vezetést is meg tudtuk szerezni az első félidőben. A második játékrészben benne volt, hogy újabb gólt tudunk szerezni, de a kiállítás után nehezebbé vált a helyzetünk. Összességében azt gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet!

Vasárnap idegenben játszik a csapat, a Nyíregyháza Spartacus FC lesz az ellenfelünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Mindenféleképpen javítani kell az idegenbeli eredményeinken! Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk!

Hogyan telt a válogatott szünet? Sikerült feltöltődni?

Igen, úgy érzem sikerült, főleg így, hogy győzelem után tudtunk elmenni a szünetre. A kisebb sérüléseket is volt idő kipihenni, és Mi a családhoz is haza tudtunk látogatni két napra. Újult erővel tudunk nekifutni a bajnokság folytatásának!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett