Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Vereség hazai pályán

Az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában a Csepel FC csapatát fogadtuk az ajkai Városi Sportcentrumban. A mérkőzése nagy kérdése az volt, hogy csapatunk túl tud-e lépni az egy héttel korábbi kaposvári vereségen.

FC Ajka–Csepel FC 1:2 (1:0)

Ajka, 250 néző. V.: Móri T.

FC Ajka: Balogh – Krebsz, Pákai, Graszl, Csemer – Kovács, Csizmadia (Nagy E., 64.) – Illés (Nagy K., 59.), Horváth P., Major – Oláh (Tóth, 80.). Edző: Kis Károly.

Csepel FC: Lőrincz – Somodi, Haraszkó, Szabó, Simon – Dévai, Fisli, Németh (Torda, 89.) – Horváth Á. (Vörös, 55.), Marczinka, Korozmán (Tóth, 61.). Edző: Gabala Krisztián.

Gólszerzők: Dévai (öngól), ill. Tóth, Somodi.

A meccs előtt Geri Gyula ügyvezető adott át ajándékot Köles Jánosnak, aki a Kaposvár ellen játszotta századik bajnokiját az FC Ajka színeiben.

A 2. percben Major szöglete után akadt munkája Lőrincznek, majd Horváth P. dobott be nagyot, Csizmadia fejelt a léc fölé. A csepeliek csak a védekezésre koncentráltak, még a félpályát is ritkán lépték át. A 22. percben Csemer 30 méteres szabadrúgását Lőrincz remek vetődéssel hárította. Ezután Illés két csel után 18 méterről centikkel lőtt a léc fölé.

A vendégek félidőbeli egyetlen próbálkozásánál Korozmán lőtt 18-ról a bal kapufa mellé.

A 36. percben Major kapott jó indítást a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, az alapvonal közeléből célozta meg a kaput, lövése a kapust, majd Dévait érintve jutott a hálóba, öngól, 1:0.

A 43. percben egy rövid felszabadítás után Horváth P. lőtt 15 méterről, Lőrincz nagyot védett.

A második félidőben korán jött az első hazai lehetőség, bal oldali támadásból Horváth adott be, Oláh emelése a felső lécről jutott az alapvonalon túlra. Ezután Major húzott el ismét, 12 méterről mellé lőtt.

Hosszú sérülés után az őszi gólzsák Nagy Krisztián is pályára léphetett. A támadó idén először kapott szerepet.

A Csepel FC átszervezte játékát, a jobb oldali védő Somodi és a csereként beállt Tóth került a támadószekcióba. Mint később kiderült, ez bevált.

A 75. percben Major tört be a 16-oson belülre, 12 méterről a bal kapufát találta el. Ebből vezetett gyors kontrát a vendégcsapat, Tóth beadását Somodi lőtte a kapu bal oldalába, 1:1.

A 77. percben ezúttal egy eladott labda után támadott vissza a Csepel, Tóth egy igazítás után 16 méterről a bal sarokba lőtt, hideg zuhany. 1:2.

Csemer 20 méteres szabadrúgása jutott a bal kapufa mellé, majd a 85. percben Pákai előtt adódott lehetőség, de gyengére sikerült lövését hárította Lőrincz.

A hajrában Balogh védte bravúrral Somodi közeli lövését, majd a 16-oson kívül kellett lábbal mentenie.

Saját magát verte meg csapatunk, amely sorra hibázta el lehetőségeit. Annak ellenére, hogy a Kaposvár is csak ikszelt (a Rákóczi 2:2-re végzett a III. Ker. TVE otthonában),  hátrányunk nőtt a listavezetővel szemben.

Kis Károly: Tudtuk, hogy kellemetlen ellenféllel állunk szemben. A szünetben vezettünk, és a folytatásban többször is eldönthettük volna a meccset, de ezt nem tettük meg, ezért nagy árat fizettünk.

forrás: veol.hu/sport