2024.04.20.
FelnőttHírek

Vasárnap Balmazújvárosban lépünk pályára

A Merkantil Bank Liga NB II. 26. fordulójában Balmazújvárosban lép pályára együttesünk, ahol a Vác FC vendége lesz Kis Károly csapata. A találkozó játékvezetője Farkas Tibor lesz, az asszisztensi feladatokat Berényi Ákos és Márkus Péter látják el, míg a tartalékjátékvezető Oláh Gábor lesz.

Csapatunk a múlthéten a forduló meglepetését okozta azzal, hogy hazai pályán Nagy Krisztián duplájával 2-0 arányban legyőzte az éllovas MTK Budapest együttesét. Újabb győzelmünknek köszönhetően feljöttünk a tabella 13. helyére.

Következő ellenfelünk a bajnokság 19. helyezettje, a Vác FC lesz. A váciak a nyáron nagy változásokon mentek keresztül, sokáig az is kérdéses volt, hogy megtarthatják-e licencüket. A nehézségek ellenére a fiatalokkal felálló Pest megyeiek nagy vereségbe ritkán szaladtak bele, legnagyobb arányú fiaskójukat éppen ellenünk szenvedték el, amikor szeptemberben 5-1 arányban maradtak alul Ajkán.

A hétvégi összecsapáson Kis Károlynak eltiltottal nem kell számolni, többen azonban továbbra is kisebb sérüléssel bajlódnak, így kérdéses kikkel indul holnap útnak szakvezetőnk.

A találkozó vasárnap 14.30-as kezdettel kerül megrendezésre a balmazújvárosi Városi Stadionban, a mérkőzésről online szöveges tudósítással jelentkezünk.