Barion Pixel
2024.05.20.
FelnőttHírek

Újabb 2 távozó

Kovács Gergő tavalyi bajnokcsapatunk meghatározó játékosa volt, utoljára a májusi BKV Előre elleni idegenbeli találkozón lépett pályára csapatunkban. Gergő makacs sérülés miatt sajnos a teljes őszi szezont kénytelen volt kihagyni, rehabilitációjának folytatása mellett a szakmai stáb nem tud számítani a játékára, így közös megegyezéssel szerződést bontott együttesünkkel.

Másik távozónk Oláh László 2 éve érkezett csapatunkhoz, tavalyi bajnokcsapatunk oszlopos tagja volt. Ajkai színekben 51 alkalommal lépett pályára, ezeken a találkozókon 30-szor volt eredményes. Az őszi szezonban kevesebb lehetőséghez jutott, így a több játéklehetőség reményében kérte szerződése felbontását. Oláh László hazaigazol, hiszen a Békéscsabán folytatja pályafutását.

Mindkét játékosnak sok sikert kívánunk további pályafutásához.