Barion Pixel
2024.10.12.
FelnőttHírek

Győzelemmel zártuk az évet

Fontos derbin gyűjtötte be a pontokat az FC Ajka, amely a közvetlen rivális Tiszakécskét fektette két vállra izgalmas körülmények között a labdarúgó NB II idei utolsó fordulójában vasárnap.

FC Ajka-Duna Aszfalt TLC 1-0 (1-0)

Ajka, 300 néző. V.: Barna.

FC Ajka: Horváth D. – Kovács, Heffler, Kenderes, Nagy B. – Lengyel (Molnár, 78.) – Nagy I. (Nagy E., 68.), Csizmadia, Horváth P., Soltész (Oláh, 82.) – Nagy K. Megbízott edző: Jeney Gyula.
Duna Aszfalt TLC: Varga – Erdélyi (Puskás, 82.), Oláh M., Csáki, Ludánszki (Kovács, 71.), Sváb – Szuhodovszki, Horváth A., Tölgyesi, Kirchner – Zádori (Gréczi, 62.). Vezetőedző: Virágh Ferenc.

A 17. fogadta a 15. helyezettet, azaz alsóházi derbivel zárta a naptári évet az FC Ajka. A két csapat között két pont volt a különbség a forduló előtt.

A hazaiak kispadján ezúttal is Jeney Gyula helyettesítette a kórházi kezelése után után még pihenő Kis Károlyt.
Az edző ismét számíthatott a legutóbbi meccsen eltiltott Soltész Dominikre és Nagy Erikre, előbbi a kezdőben kapott helyet. A Veszprém megyeiek veszélyeztettek az első percekben, majd nagy hirtelenjében kimaradt két vendégziccer, Horváth Dániel védett nagyokat néhány másodperc leforgása alatt.

A 12. percben Horváth A. tüzelt messziről, a labda nem sokkal suhant el a jobb kapufa mellett.
A 17. percben Nagy Krisztián használta ki a tiszakécskei védők bizonytalankodását, a bal oldalon megszerezte a labdát, majd befelé cselezve a hálóba lőtt, 1-0.

Jó tíz perc kellett a vendégeknek, mire magukhoz tértek, legalábbis ekkor tudtak ismét az ajkai kapu elé kerülni. Újabb bravúrra azonban nem volt szüksége Horváthnak, a házigazda uralta a meccset, jóval többet birtokolta a labdát.
Egy gólos ajkai vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.

A folytatásban is a Duna Aszfalt játszott több hibával, a vendégek minimális veszélyt sem jelentettek a hazai kapura.
Az 57. percben Soltész próbálkozását kellett lábbal hárítania Vargának. Az ajkaiak beszorították riválisukat, szinte érett az újabb találat.

Igyekezett szabadulni a szorításból a Tiszakécske, ez olykor sikerült is, azonban a vendégek többször is olyan technikai hibákat vétettek, ami ezen a szinten kirívónak számít.
Támadásaikban így továbbra sem volt potenciál.

Az FC Ajka magabiztosan és határozottan futballozott, az egy gólos vezetés azonban így sem volt életbiztosítás.
A 71. percben majdnem jött a második találat, Horváth Péter lövését sikerült a kapu torkában blokkolniuk a védőknek.
A másik oldalon is volt esemény, a vendégek támadója ziccerbe kerülhetett volna, de a partjelző lest intett.

Nem sokkal később Erdélyi egyenlített majdnem, közeli lövése a keresztlécről pattant ki. Ezután újra a Veszprém megyei csapat percei következtek.
A 81. percben a frissen beállt Molnár kapott jó indítást, egyedül törhetett kapura, de beérte védője.

Ment előre becsülettel a hajrában a vendégcsapat, ez teret adott a hazai támadóknak, akik ezt nem használták ki, az összecsapás utolsó perceiben a Duna Aszfalt mutatott többet.

A 89. percben Tölgyesi lövése a jobb kapufáról jött ki, majd ígéretes helyzetben egymást zavarták a tiszakécskei támadók. A ráadásban Puskás fejesét ölelte magához Horváth. Uralta a meccset az FC Ajka, amely megérdemelten nyert, de a három pont megszerzéséhez szerencse is kellett.

Jeney Gyula: – Gratulálok a csapatnak, emberfeletti munkát végeztek a játékosok. Mindig mondom, ha belerakjuk a meccsbe a szívünket és a lelkünket, mellénk áll a szerencse. Erre most is szükség volt, a végén csak Jóisten és a kapufa mentett meg minket a góltól. Ikszes meccs volt, vesztettünk már el ilyet, tartozott nekünk a sors, hogy most visszaadta. Fontos győzelmet arattunk.

Virágh Ferenc: – Úgy gondolom, ezt a meccset nem nyerhettük meg.

forrás: veol.hu/sport