2024.03.28.
FelnőttHírek

Több mint egy hónapig idegenben

Bizonyára szurkolóinknak is feltűnt, hogy több szerencsétlen véletlennek is köszönhetően következő hazai mérkőzésünket október 20-án játsszuk, akkori ellenfelünk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia lesz.

Történt ugyanis, hogy a 9. fordulóban azt a Balmazújvárost fogadtuk volna, amelyet időközben kizárt a Magyar Labdarúgó Szövetség, így ez a találkozó értelemszerűen elmarad és együttesünk ezen a napon szabadnapos lesz.

A 11. fordulóban a Gyirmót FC Győr gárdája érkezett volna az ajkai Városi Sportcentrumba,viszont az NB II-es bizottság javaslatára – miszerint az U19-es válogatottunk ebben az időben elitkörös csoportmérkőzéseire kerül sor  – a teljes fordulót november 27-re halasztották.

Csapatunk a jövő hétvégén a Magyar Kupa küzdelmeibe is bekapcsolódik, de mivel ebben a  körben kiemelt lesz, így szeptember 21-én, vagy 22-én biztosan idegenben lép majd pályára.

Finoman fogalmazva sem vár ránk könnyű sorozat, hiszen a következő három bajnoki mérkőzésünk a következőképpen alakul:

09.15. Budafoki MTE (1. helyezett)

09.29. Szombathelyi Haladás ( 13. helyezett)

10.06. BFC Siófok (4. helyezett)

A vezetőség, hogy szurkolóink ez idő alatt se maradjanak FC Ajka mérkőzés nélkül, a tavalyihoz hasonlóan a Budafok és a Szombathelyi Haladás elleni mérkőzésre – megfelelő létszám esetén – szurkolói buszt indít, melynek részletiről honlapunkon adunk tájékoztatást.