2024.04.20.
FelnőttHírek

Tajthy Tamás: Szeretnénk, ha a jó játék mellé eredmény is párosulna!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. A hét második mérkőzését is idegenben vívja a csapat, ezúttal Diósgyőrbe, a DVTK csapatához látogatunk.  A találkozó előtt középpályásunkat, Tajthy Tamást kérdeztük.

1 pontot hoztunk el Budafokról. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Egy nagyon szervezett és tudatos játékot játszó csapattal találkoztunk szerdán, akik kellőképpen megnehezítették a dolgunkat. Sajnos nem tudtunk teljes mértékben kibontakozni, de még ennek ellenére is sikerült vezetést szereznünk, és meg is nyerhettük volna a találkozót. Összességében igazságos eredménynek tartom a döntetlent, véleményem szerint sok csapat meg fog szenvedni a pontokért Budafokon.

Vasárnap a DVTK ellen lépünk pályára. Mit vársz a mérkőzéstől?

Számomra ez a mérkőzés kicsit más horderejű lesz, hiszen miskolci születésű vagyok és Diósgyőrben kezdtem futballozni, így különleges élmény lesz a nevelő egyesületem ellen pályára lépni. Nagyon várja a mérkőzést az egész csapat, hiszen az elmúlt két mérkőzésünk nem olyan eredménnyel végződött, ahogy azt szerettük volna és szeretnénk javítani. Szeretnénk, ha a jó játék mellé eredmény is párosulna! Hajtós, „brusztos” mérkőzésre számítok, megpróbáljuk a saját játékunkat játszani. A DVTK veszélyes csapat, a tabella egyik éllovasa, teljes koncentrációra lesz szükségünk, ha jó eredményt akarunk elérni.

Mit vársz a hátralévő meccsektől az őszi szezonban?

Mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk és azzal foglalkozunk, így előzetes várakozásokat nem fogalmaznék meg. Természetesen szeretnénk minél több pontot begyűjteni, és nyugodt körülmények között elmenni a szünetre. Szeretnénk a tabella első felébe kerülni, hiszen véleményem szerint ennek a csapatnak ott van a valódi helye, és többre vagyunk hivatottak a jelenlegi helyezésünknél!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett