2024.03.28.
FelnőttHírek

Szarka Ákos: Szeretnénk kijavítani a hétvégi vereséget!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. A héten két mérkőzést is játszik a csapat, szerdán hétközi fordulóban a Budafoki MTE együtteséhez látogatunk.  A találkozó előtt támadónkat, Szarka Ákost kérdeztük.

Nem sikerült itthon tartani a három pontot a Soroksár ellen. Hogyan láttad a mérkőzést?

Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült itthon tartani a három pontot, rendkívül csalódottak vagyunk. Az első félidőben azt gondolom, hogy jobbak voltunk a vendégeknél, mezőny fölényben futballoztunk és mi domináltunk a pályán. A második játékrész elején már nem sikerült ugyan úgy felvenni a fonalat, és az ellenfél jobb volt Nálunk. Sok helyzetünk volt, ezért is különösen bosszantó a vereség, hiszen több esélyünk is volt, hogy eldöntsük a találkozót.

Szerdán idegenben találkozunk a Budafok csapatával. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Budafok tavaly még az első osztályban szerepelt, így mindenképpen nehéz mérkőzésre készülünk. Szeretnénk kijavítani a hétvégi vereséget! Pontosabb befejezésekkel és jó játékkel szeretnénk elhozni a három pontot Budafokról, és célunk minél feljebb lépkedni a tabellán!

Mit vársz a hátralévő meccsektől az őszi szezonban?

Szeretnénk eredményesen befejezni az őszi szezont, és minél több pontot begyűjteni, hogy nyugodtan tudjunk ráfordulni majd a tavaszi idényre. Szeretném további gólokkal segíteni a csapatot, és bízom benne, hogy közösen el tudjuk majd érni a kitűzött célokat!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett