Barion Pixel
2024.05.24.
FelnőttHírek

Pont nélkül távoztunk Pécsről

Az ötödik fordulóban harmadik vereségét szenvedte el az FC Ajka a labdarúgó NB II-ben. Kis Károly csapata vasárnap idegenben kapott ki.

PMFC–FC Ajka 2-0 (1-0)

Pécs, ezer néző.

V.: Kovács.

Pécsi MFC: Helesfay – Sági, Rácz, Preklet, Katona – Króner – Kónya (Marques-Airosa, 92.), Geiger, Kövesdi (Szabó Z., 83.), Hegedűs (Grabant, a szünetben) – Adamcsek (Bíró, 61., Futó, 83.). Megbízott edző: Szabados József.

FC Ajka: Horváth D. – Murka, Heffler T., Tar, Tóth G. – Kenderes, Lehoczky (Berzsenyi, a szünetben) – Csizmadia (Tajthy T., 62.), Sejben (Vizler, 83.), Gaál B. – Dragóner (Stoiacovici, a szünetben). Vezetőedző:  Kis Károly.

Két nyeretlen csapat nézett farkasszemet egymással, a pécsiek három, az ajkaiak két ponttal várták a találkozót. Nagy volt tehát a tét, hiszen a Veszprém megyei és a baranyai alakulat is nagyon szerette volna megszerezni szezonbeli első sikerét. Az előző idény mindkét gárdának remekül sikerült, a PMFC a negyedik, Kis Károly legénysége pedig az ötödik helyen végzett. Ajkán a Pécs, Pécsen az Ajka nyert akkor. Most a hazaiak kezdtek veszélyesebben, a kilencedik percben kis híján vezetéshez jutottak, amikor Króner tüzelt távolról, Horváth Dániel védett, a kipattanót Geiger a kapufára lőtte.

A folytatásban is a Pécs volt az aktívabb és a 22. percben sikerült betalálnia. Lekontrázta ellenfelét a házigazda, az ajkai védők összefutottak, Gegier indította Hegedűs Márkot, aki 14 méterről ellőtte a labdaát Horváth kapus mellett, 1-0.
A játékrész hajrájában volt lehetősége az egyenlítésre az Ajkának, ám Gaál szép megmozdulását és beadását követően Dragóner nem érte el a kapu előtt, középen a labdát.

Fordulás után Gaál tornáztatta meg Helesfayt, a másik oldalon Horváthnak kellett hárítania Kövesdi lövését követően. Néhány perccel később, Tóth Gergely próbálkozásánál nem sokkal kerülte el a játékszer a pécsi kaput.
A hazaiak a 69. percben növelni tudták előnyüket, Grabant jobb oldali beadását követően Heffler Tibor próbált tisztázni, de a lábáról – középen, közelről – a hálóba került a labda, öngól, 2-0.

A 71. percben Horváth bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne 3-0-át mutasson az eredményjelző, Kövesdi lőtt 10 méterről. A 78. percben megfogyatkozott a PMFC, Geiger gyűjtötte be második sárga lapját. Ez sem segített azonban az Ajkán, amely nem tudott a kapuba találni és elszenvedte idénybeli harmadik vereségét. Folytatás vasárnap hazai pályán a Győr ellen.

forrás:veol.hu/sport