2024.04.20.
Felnőtt

Nagy Krisztián: Mindenképpen győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban.  Az idei bajnokságban eddig 4 mérkőzésen 7 találatot szerző Nagy Krisztiánnal beszélgettünk a vasárnapi Szentlőrinc elleni mérkőzés előtt.

Győzelemmel kezdtünk idegenben, ráadásul négy góllal járultál hozzá a sikerhez. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Küzdős, hajtós meccset játszottunk, egy sokat futó, szép focit játszó csapat ellen. Nehéz mérkőzés volt, de a döntő szituációkban mi domináltunk. Jól jött ki a lépés, négyszer találtam a kapuba, aminek nagyon örülök, viszont ez a többiek nélkül nem valósulhatott volna meg. Mindenki a posztján teszi a dolgát, segítjük egymást, küzdünk egymásért. Igazi csapatmunka eredménye ez a győzelem!

Vasárnap a Szentlőrinc csapatát fogadjuk, Tőlük érkeztél 2017-ben ide Ajkára. Mire lehet számítani Tőlük ellenfélként, mit vársz a mérkőzéstől?

Mi egy nagyobb arányú győzelemből jövünk, Ők egy nagyobb arányú vereségből, így lélektanilag talán mi leszünk fölényben, de mindenképpen egy nehéz mérkőzésre számítok! Egy szervezett, jó csapat ellen fogunk játszani vasárnap. Ismét hazai pályán játszhatunk, így mindenképpen győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat!

Hogyan készülsz fel egy mérkőzésre?

A mérkőzésekre való felkészülés számomra egész héten zajlik. A fizikai felkészülés mellett fontosnak tartom, hogy mentálisan is karban tartsam magam. Szeretek minden téren felkészülten kimenni meccsnapokon a pályára, így például otthon gyakran visszanézem a mérkőzéseket. Támadóként fontos, hogy koncentrált és friss legyek mind testben, mind fejben.

Van valami meccs előtti babonád?

Nincs konkrét babonám, viszont nem indulok el mérkőzésre anélkül, hogy a kislányaimat meg ne öleljem, pusziljam. Belőlük sok erőt merítek!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett