2024.03.29.
FelnőttHírek

Következő ellenfelünk: Aqvital FC Csákvár

A klub 1947-ben alakult Csákvári Torna Klub néven, amely jelenleg is több szakosztállyal rendelkezik.

1989-ben a labdarúgó Szabad Föld-kupa döntőjéig menetelt a csákvári csapat: a Körmendi Dózsa MTE csak egy góllal tudta felülmúlni a fináléban az akkor még ötödosztályú együttest.

A futballcsapat 2011-ben történelmet írt: Fejér megye 1951 óta íródó futballtörténelmében egyedülálló módon, pontveszteség nélkül nyerte meg a megyei I. osztályú bajnokságot, illetve az ifjúsági és a megye III-as csapat is aranyérmes lett. Ezt követően aranyérmet szerzett az NB III-ban is az együttes, majd a 2012-13-as, még két csoportos másodosztályú bajnokságban a tizenhat klub között a 9. helyen végzett, így kiesett. A harmadik vonalban a gárda 2014 tavaszán óriási fölénnyel megnyerte a Nyugati csoport küzdelemsorozatát és azonnal kiharcolta a visszajutást az NB II-be.

A csákváriak most zártak a legelőkelőbb helyen a bajnokságban, hiszen a 2019-2020-as csonka szezont a 4. helyen fejezték be Visinka Edéék.

Az FC Ajka és az Aqvital FC Csákvár találkozók eredményei:

2012.10.20. Aqvital FC Csákvár – FC Ajka     1-3

2013.05.04. FC Ajka -Aqvital FC Csákvár     1-1

2014.11.21. Aqvital FC Csákvár – FC Ajka     2-2

2015.05.31. FC Ajka -Aqvital FC Csákvár       3-4

2015.08.15. FC Ajka -Aqvital FC Csákvár       0-1

2016.03.05. Aqvital FC Csákvár – FC Ajka     3-1

2019.11.03. FC Ajka -Aqvital FC Csákvár       0-2

 

2020.08.16. 19:00

Aqvital FC Csákvár – FC Ajka

Minden szurkolónkat várjuk sok szeretettel a mérkőzésre!

„Hajrá Ajka!” „Együtt a város!”