Barion Pixel
2024.05.21.
FelnőttHírek

Kovács Nikolasz: Nem lehet kérdés, mindenképpen győzni szeretnénk!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Hazai pályán zárjuk az idényt, a Nyíregyháza Spartacus FC lesz a vendégünk. A szezon utolsó mérkőzése előtt védőnkkel , Kovács Nikolasszal beszélgettünk.

Győzelemmel zártuk a Dorog elleni találkozót. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Szerencsére győzni tudtunk a Dorog ellen, és három nagyon fontos pontot hoztunk el az ellenfelünktől! Úgy éreztem, hogy szinte végig uralni tudtuk a mérkőzést. Már a mérkőzés elején több helyzetünk volt, illetve az egész találkozó alatt voltak lehetőségeink, de végül csupán 1:0 arányban sikerült győzni. A mérkőzés bizonyos periódusaiban a dorogi együttesnek is megvoltak a maga lehetőségei, azonban a jó védéseknek és a védekezésnek köszönhetően sikerült gólképtelenné tenni Őket.  Összességében úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk!

A Nyíregyháza ellen fejezzük be a 2020/21-es idényt. Mit vársz a mérkőzéstől?

Úgy gondolom, hogy nem lehet kérdés, mindenképpen győzni szeretnénk! Nagyon nagy esély van rá, hogy történelmet írjunk itt Ajkán, hiszen ezzel a győzelemmel akár a negyedik helyet is megszerezhetjük, de az ötödik hely is nagyon nagy dolog! Küzdős, hajtós mérkőzést várok, kemény ellenfél lesz a Nyíregyháza, hiszen legutóbb a Vasas ellen tudták otthon tartani a három pontot. Szeretnénk nagyot álmodni, mindent megtenni a győzelemért, és a negyedik helyért, amihez ugyan szükség van arra is, hogy a Pécs ne szerepeljen jól a hétvégén, de rajtunk nem fog múlni!

Hogyan értékelnéd összességében a tavaszi szezont?

Szerintem, ha januárban megkérdezte volna valaki, hogy milyen tavaszi szezont szeretnénk, akkor kívánni se tudtunk volna jobbat annál, ahogyan végül is sikerült! Úgy gondolom, hogy végig kiegyensúlyozott játékot tudtunk nyújtani, és bár többször a szerencsére is szükségünk volt, végig egységesen, igazi csapatként küzdöttük végig a szezont. Az őszi hullámvölgyek után tavasszal végre megmutathatta a csapat az igazi arcát!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett