2024.04.20.
FelnőttHírek

Kis Károly: Szeretnénk jól indítani a tavaszt!

Január utolsó napján megkezdjük a tavaszi bajnoki menetelést, a Békéscsaba otthonába látogatunk. A mérkőzés előtt vezetőedzőnket, Kis Károlyt kérdeztük.

A felkészülés alatt két edzőmérkőzéssel hangolódott a csapat. Milyen állapotban várják a fiúk a bajnoki nyitányt?

Úgy gondolom, hogy amit a felkészülésre elterveztünk, azt el is tudtuk végezni. A játékosok csak úgy, mint eddig, nagyon jó hozzáállással végezték el a feladatokat, de ezzel eddig sem volt soha probléma itt a klubnál. A csapat mentalitása biztató, és remélem, hogy egy jó tavasz előjele.

Békéscsabán kezdjük meg a bajnoki szereplést. Mit vársz a mérkőzéstől?

Az első mérkőzés és a rajt nagyon sok mindent meghatároz, ezért szeretnénk jól indítani a tavaszt, és sikeresen szerepelni Békéscsabán. Az ellenfelünk az őszi szezon során itthon legyőzött bennünket és jelenleg a 9. helyről várják a folytatást. Egy agresszíven, szervezetten játszó csapat, akiknek a kombinatív játék is az erőssége. Amennyiben ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, mindenképpen lesz esélyünk a jó eredmény elérésére!

A hektikus ősz után mire számítasz a tavaszi szezonban?

Mivel már szinte minden játékosunk átesett a víruson, így bízom benne, hogy a tavaszi szezonban nem kell ilyen problémákkal megküzdenünk. Arra senki nem tud választ adni, hogy hogyan fog alakulni a vírushelyzet, de bízom abban, hogy nem lesznek hiányzóink, és a teljes keret a rendelkezésemre tud majd állni. Egy sérült játékosunk van Lengyel Béla személyében, akire egy ideig még nem tudunk számítani, de Ő is már a rehabilitációját végzi.

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

A mérkőzést élőben közvetíti a Békéscsabai Médiacentrum Kft. YouTube csatornája és Facebook oldala. 

Fotó: Kovács Ivett