2024.04.19.
FelnőttHírek

Kis Károly: Nagyon jó mérkőzésre számítok!

A szerdai Szentlőrinc elleni győzelem után vasárnap ismét pályán a csapat, hazai környezetben mérkőzünk meg a Szolnok együttesével. A mérkőzés előtt vezetőedzőnket, Kis Károlyt kérdeztük.

Idegenben arattunk újabb győzelmet, ezúttal a Szentlőrinc ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Szentlőrincen folytatni tudtuk a jó sorozatunkat! A várakozásoknak megfelelően nagy küzdelem alakult ki a mérkőzésen, de úgy érzem, hogy jobban teljesítettünk az ellenfelünknél. Minden játékos rendkívül koncentráltan játszott, és egy góllal jobbak voltunk a hazaiaknál. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a találkozót.

Vasárnap ismét hazai pályán a csapat, a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Annak ellenére, hogy hazai pályán játszunk a hétvégén, rendkívül nehéz mérkőzésnek ígérkezik a Szolnok elleni összecsapás. Ősszel Szolnokon nagyon sok helyzetet hagytunk ki és vereséget szenvedtünk. A őszi mérkőzéshez képest sokkal jobb helyzetkihasználásra lesz szükségünk ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni. Nem szabad elfelejteni, hogy a Szolnoknak is szép eredményei vannak, elég ha csak azt megemlítem, hogy legutóbb a Vasast győzték le. Nagyon jó mérkőzésre számítok, bízom benne, hogy folytatni tudjuk az eddigi remek tavaszi szériánkat!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett