2024.03.05.
FelnőttHírek

Kis Károly: Motiváltak vagyunk!

Vasárnap idegenben zárjuk a bajnokságot, a Csákvár lesz az ellenfelünk.  A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Döntetlennel ért véget a DVTK elleni utolsó hazai találkozónk. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Legutóbb a Diósgyőr ellen játszottunk, akiknek élet-halál harc volt a mérkőzés. Úgy gondolom, hogy jobban játszottunk, és lehet, hogy furán hangzik, de van hiányérzetem a mérkőzéssel kapcsolatosan. Jóval több helyzetet dolgoztunk ki az ellenfelünknél és szinte az egész mérkőzésen mi domináltunk.

Csákváron zárjuk az idényt. Mit vársz a mérkőzéstől?

Hétvégén hasonló feladat vár ránk, hiszen a Csákvár otthonába látogatunk, akiknek minden pontra szükségük van, hiszen a kiesést még nem kerülték el. Biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy be tudják biztosítani az NB II-es tagságukat. Jó mérkőzésre számítok, motiváltak vagyunk, szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett