2024.04.20.
FelnőttHírek

Kovács Nikolasz: Egy másik Csákvárral fogunk találkozni, mint tavaly!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Vasárnap az Aqvital FC Csákvár ellen játsszuk a tavaszi szezon első hazai mérkőzését. A találkozó előtt hosszú kihagyás után visszatért védőnkkel, Kovács Nikolasszal beszélgettünk.

Hosszú kihagyás után játszottál ismét bajnoki mérkőzést. Milyen érzés volt visszatérni?

Jó érzés volt újra pályán lenni a többiekkel! Augusztusban a Budaörs elleni találkozón sérültem meg, és sok időt vett igénybe a rehabilitáció, így nagyon vártam már, hogy ismét játszhassak. A téli felkészülés alatt már tökéletes állapotban voltam, teljesen fájdalommentesen tudtam végigcsinálni az alapozást, és úgy érzem fel tudtam készülni a bajnokságra!

Szép győzelemmel indítottuk a bajnokságot a Békéscsaba ellen. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Úgy gondolom, hogy jól sikerült a mérkőzés és a bajnoki rajt. Az első félidőben meg tudtuk szerezni a vezetést, ami lélektani előnyt adott a csapatnak. A második játékrész elején a hazaiaknak volt több helyzete is, és letámadtak minket, de jól védekeztünk, és a meccs végén két kontrából végleg be tudtuk biztosítani a három pont sorsát. Örülök, hogy győzelemmel tudtunk kezdeni!

A Csákvár együttese érkezik vasárnap. Mit vársz a mérkőzéstől?

Nehéz mérkőzést várok, és előre láthatólag a pálya sem lesz kifogástalan állapotban, így mindenre fel kell készülnünk. Úgy gondolom, hogy egy másik Csákvárral fogunk találkozni, mint tavaly. Az őszi szezonban idegenben egy nagyobb arányú győzelmet tudtunk aratni ellenük, de azóta a Csákvár is erősödött, és igazoltak is. Nem számít a jelenlegi helyezésük a tabellán, Nekünk nem szabad ilyesmivel foglalkozni, mindenképpen kemény csatára számítok.

Hogyan készülsz fel egy mérkőzésre?

Hét közben a csapattal közösen kielemezzük az ellenfelet, és külön meg szoktam nézni az aktuális ellenfél velem szemben játszó játékosait, hogy tudjam, mire számíthatok a mérkőzésen. Odafigyelek az edzésmunkára, és igyekszem mindent megtenni, hogy jó állapotban legyek, de összességében nem stresszelek rá a mérkőzésekre.

Van valami meccs előtti babonád?

Minden meccs előtt tésztát eszem.

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett