Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Jó játék, rossz helyzetkihasználás: vereség Csákváron

Nehéz hete van csapatunknak, hiszen Schindler Szabolcs együttese egy héten belül harmadik idegenbeli edzőmérkőzését játszotta másodosztályú ellenféllel szemben. A mieink ezúttal Csákváron vendégszerepeltek.

Csákvár-FC Ajka 2:1 (1:0)

Csákvár, 80 néző. V.: Jakab.

FC Ajka Balogh – Horváth P. (Kalász), Pákai, Erdei, Csemer (Markó) – Bonivárt, Csizmadia, Kenderes, Illés (Nagy E.) – Major (Nagy K.), Oláh (Tóth). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

A 26. percben a bal oldalról érkező hazai szögletet Sándor fejjel csúsztatta a kapu bal oldalába, 1:0.

Az 51. percben Nagy K. átadása után Oláh 14 méterről kiegyenlített, 1:1.

A 90. percben az mieink labdát vesztettek a térfél közepén, a játékszer Sejbenhez került, aki egy csel után a jobb alsó sarokba helyezett, 2:1.

Ismét óriási különbség volt csapatunk játékában a két félidő között. A felejthető első félidő után a másodikban szinte végig a mieink támadtak, 4-5 ziccert is kidolgoztunk, de ebből csak egyszer sikerült a kapuba találnunk.

Schindler Szabolcs: Az első félidő játéka nagyon nem tetszett. Szünetben váltottunk, átálltunk egy másik rendszerre, amely nagyon jól működött. Sajnos azonban túlnyomórészt csak kidolgoztuk a helyzeteket, értékesíteni nem tudtuk őket.

Szerdán 18 órakor FC Ajka-Iváncsa találkozót rendeznek, pénteken – 17 órakor – pedig a Dunaújvárost fogadja csapatunk.