Barion Pixel
2024.05.20.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: Két jó formában lévő csapat fog találkozni!

Vasárnap az idei év utolsó mérkőzésén Budafokra látogat a csapat. A mérkőzés előtt megbízott vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

Békéscsabáról is győzelemmel térhettünk haza. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Egy nehéz mérkőzést nyertünk meg, amit magunknak tettünk nehézzé. A védekezésünkben voltak technikai hibák, és többször rossz helyen álltunk, ezeken a hibákon meccsek mehetnek el, így ezeket mindenképpen javítanunk kell! Jobban kell fókuszálnunk, de még mindig a tanuló fázisban vagyunk, teljesen mást játszunk, mint a Mester idejében, és a játékosoknak még át kell szoknia ebbe az új játékrendszerbe. A félidei cseréink nagyon jól sültek el, onnantól kontrollálni tudtuk a játékot. A meccs első 20 perce nem tetszett, de összességében nagyon örülök a győzelemnek, és annak, hogy ismét idegenben sikerült pontokat szereznünk!

Idegenben zárjuk az évet, Budafokon lépünk pályára vasárnap. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Budafok elkapta a fonalat az edzőváltás óta, úgy látom, hogy találtak egy olyan játékrendszert, ami nagyon hatékony és eredményes. Próbálunk ellenük felkészülni és szeretnénk győzelemmel lezárni az őszi szezont. Két jó formában lévő csapat fog találkozni, de bízom benne, hogy mi fogunk kijönni győztesen ebből a párharcból!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!