2024.03.29.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: A három pontért utazunk!

Hétvégén az őszi szezon utolsó előtti mérkőzését játssza a csapat, Békéscsabára látogatunk. A mérkőzés előtt megbízott vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

Az utolsó percekben sikerült bebiztosítani a győzelmet a Dorog ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Egy nagyon küzdelmes mérkőzést nyertünk meg, azt a játékot kaptuk a Dorogtól, amire számítottunk. Másfajta játékot kellett játszanunk ellenük, ebben azért mindenképpen fejlődnünk kell, de ennek ellenére kontrollálni tudtuk a meccset. A mérkőzés elején is voltak helyzeteink, illetve ha a büntetőt értékesíteni tudjuk az első félidő végén, akkor egy sokkal nyugodtabb mérkőzést tudunk játszani, de a csapategységet pont az ilyen típusú meccsek rakják össze! Szerencsére pont akkor tudtunk gólt szerezni, amikor az már nem volt benne a játékban, mentünk végig rendületlenül előre, és ezt a „futball istene” végül meghálálta!

Vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre csapata ellen lépünk pályára. Mit vársz a mérkőzéstől?

Elemeztük a békéscsabaiak játékát, tudjuk, hogy mire kell számítanunk és felkészültünk ellenük! Modern futballt játszanak és bátran bevállalják a labdakihozatalokat. Egy fiatal edző vezeti a gárdát, aki meri játszatni a csapatot, és úgy gondolom, hogy sokkal több van ebben a Békéscsabában a játékuk alapján, mint amit az eredményeik mutatnak. Bízom benne, hogy nem ellenünk fogják megmutatni az igazi erejüket. A három pontért utazunk, megvan a taktikánk, aztán a pályán kiderül, hogy működik-e.

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!