2024.04.19.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: A három pont a cél!

A tavasz második idegenbeli mérkőzésére készül a csapat, vasárnap Csákvárra látogatunk. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

Nem sikerült a bravúr a DVTK ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Érdekes mérkőzés volt. El kell gondolkoznunk, hogy miért nem tudunk megnyerni egy mérkőzést, mikor ekkora fölényben játszunk egy ilyen jó csapat ellen. Azt gondolom, hogy közönségszórakoztató mérkőzés volt, bár én nem szórakoztam annyira jól. Jó lett volna legalább egy döntetlent kihozni ebből a mérkőzésből. Több volt a pozitív dolog, mint a negatív, a hibákat kijavítva erre a játékra lehet alapozni a jövőben.

Csákvár lesz a következő ellenfelünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Csákvár nagyjából a Puskás Akadémiára van felépítve. Tele vannak feltörekvő tehetséges fiatallal, akiket pár rutinos játékos egészít ki. Tudjuk, hogy a fiatalok teljesítménye rapszódikus lehet, de jó az összhangjuk a csapaton belül. Azt gondolom, hogy a mi játékoskeretünk erősebb, így ha rájuk tudjuk erőltetni a játékunkat, akkor jó esélyünk van rá, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát! A három pont a cél!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!