2024.02.26.
FelnőttHírek

Hétvégén bajnokok lehetünk!

Az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában Budapesten, a BKV Előre otthonában lép pályára listavezető csapatunk. A találkozó játékvezetője Mencsik László lesz, az asszisztensi feladatokat Csóra Szabolcs és Bőhm Ármin látják el.

A mieink az előző fordulóban hazai pályán magabiztos, 5-0-ás győzelmet arattak a kiesés ellen menekülő Csepel FC ellen, így – az Érdi VSE botlásának is köszönhetően (Pénzügyőr – Érd 1-1) – 12 pontosra nőtt előnyünk a tabellán. A BKV Előre 10 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban (2 győzelem, 8 döntetlen), a legutóbbi fordulóban 2-0 arányban tudtak nyerni a  Dunaharaszti MTK otthonában.

Érdekesség, hogy a két csapat őszi mérkőzésén arattuk a szezon legnagyobb arányú győzelmét: Nagy Krisztián (3), Oláh László (2), Csizmadia Zoltán és Horváth Péter góljaival  7-0 arányban múltuk felül a fővárosiakat.

Schindler Szabolcsnak eltiltottal nem kell számolnia, kisebb sérülés miatt azonban több játékos szereplése is kérdéses a hétvégi összecsapáson.

A találkozó 17 órás kezdéssel kerül megrendezésre a BKV Előre Stadionjában. Amennyiben csapatunk minimum annyi pontot szerez, mint a második helyen álló Érdi VSE, úgy a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetünk!