2023.12.11.
FelnőttHírek

Győzelem Debrecenben

Három nyeretlen meccs után tudott ismét pontokat gyűjteni az FC Ajka, amely vasárnap a DEAC vendégeként győzött a labdarúgó NB II-ben.
DEAC–FC Ajka 0-1 (0-0)
Debrecen, zárt kapuk mögött
V.: Kovács I.
Debreceni EAC: Zöldesi – Sárosi, Bényei B., Papp F., Zachán, Orosz M. – Nikitscher (Sándor T., 80.), Spitzmüller (Kertész, 57.), Nagy K., Rezes (Kiss B., 50.) – Sidibe Vezetőedző: Sándor Tamás.
FC Ajka: Horváth D. – Görgényi, Heffler, Tar, Csemer – Szekér, Kenderes – Rétyi (Földi, 59.), Zsolnai, Csizmadia (Szűcs K., 88.) – Nagy K. (Stoiacovici, 59.) Vezetőedző: Kis Károly.

Esélyesként lépett pályára a sereghajtó vendégeként az FC Ajka, amely az előző három fordulóban csak egy pontot szerzett, így most mindenképpen szeretett volna javítani.

A Veszprém megyeiek persze tisztában voltak vele, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen a debreceniek az összes pontjukat hazai pályán szerezték, bebizonyítva, hogy bárki dolgát képesek megnehezíteni otthonukban.

Aktívan kezdtek a felek, mindkét kapu előtt adódott veszélyesebb helyzet már az első percekben. A 9. percben Zöldesi okozott meleg pillanatokat saját kapuja előtt, a hálóőr kiejtette a labdát, amelyet a korábban Veszprémben is futballozó Zachán Péter vágott ki a gólvonalról. Nem sokkal később Zsolnai próbálkozhatott, lövését blokkolni tudták a védők.

A folytatásban „leült” a meccs, inkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek. A következő lehetőségre a 31. percig kellett várni, ekkor Nagy Krisztán kapott pontos beívelést, de az ajkai támadó nem találta el jól fejjel a játékszert, amely kapu mellé ment.

A 34. percben Sidibe szerzett tempóelőnyt a vendégvédőkkel szemben, jobbról, kissé kiszorított helyzetből tüzelt, de nem talált célt.

A DEAC kevés alkalommal jutott el a vendégek kapujáig, ugyanakkor az ajkaiak sem dolgoztak túl hatékonyan a támadózónában. Hiába irányította Kis Károly együttese a meccset és birtokolta többet a labdát, nem tudott előnybe kerülni. A félidő egy kis kakaskodással ért véget, így a szünetben ráfért a nyugtatás a játékosokra.

Sidibe veszélyeztetett fejjel, ezen kívül a DEAC nem nagyon lépte át a félpályát. Szenvedett viszont az FC Ajka, amely nem tudott helyzeteket kialakítani. Kis Károly cserékkel igyekezett kizökkenteni csapatát az agóniából és ritmusváltásra ösztönözni a játékosokat. A 70. percben Nikitscher lódult meg a bal oldalon, az akció végén Sidibe próbálkozhatott, mellé lőtt. Vészesen fogyott az idő, és a vendégek továbbra sem tudtak veszélyesen támadni, jól zárt a debreceni retesz.

A 75. percben aztán végre megtört a jég. Egy kicsit gyorsabban járatta a labdát az Ajka és ennek meg is lett az eredménye. Csizmadia adott be jobbról, Görgényi Dávid pedig jól érkezett középen, 0-1.

Bő tíz perccel a vége előtt ígéretes egyenlítési lehetőséghez jutott a DEAC, amely 15 méterről végezhetett el szabadrúgást, miután a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Horváth kapus egy hazaadást vett kézbe. A lövést sikerült blokkolni. Az Ajka a hajrában rutinosan húzta az időt, a hazaiakban pedig nem volt több erő. Győzelmével az FC Ajka az 5. helyre ugrott a tabellán.

forrás: veol.hu/sport