Barion Pixel
2024.10.12.
FelnőttHírek

Doncsecz Levente: Kemény összecsapásra számítunk!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Hétvégén Sényőn lép pályára a csapat,  a Nyíregyháza Spartacus FC lesz az ellenfelünk. A mérkőzés előtt fiatal támadónkat, Doncsecz Leventét kérdeztük.

A hétvégi Csákvár elleni győzelemmel megtartottuk a hazai veretlenségünket a szezonban. Hogyan láttad a mérkőzést?

Az első félidőben részünkről a támadáson volt a hangsúly, több helyzetet is ki tudtunk dolgozni, de a befejezéseink nem sikerültek a legjobban. A második játékrészben inkább már a védekezésé volt a főszerep, szerintem ezt maximálisan megoldotta a csapat, az első félidőben megszerzett vezetést így meg tudtuk tartani a mérkőzés végéig. Örülünk a győzelemnek, és annak, hogy hazai veretlenségünket meg tudtuk őrizni.

Vasárnap Nyíregyházára látogat a csapat. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Nyíregyháza nem kezdte jól a szezont, ennek ellenére kemény összecsapásra számítunk, hiszen tudjuk, hogy egy nagyon jó csapatról van szó. Úgy gondolom, hogy jó formában vagyunk, szeretnénk ezt végre idegenben is megmutatni, így mindenképpen győzelmet és három pontot várok a hétvégi mérkőzéstől!

A Budafok elleni gólodat végül öngólnak írták be, azonban most a Csákvár ellen megszerezted az első hivatalos találatodat a felnőtt NB II-ben. Milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban? Mit vársz a szezonban magadtól?

Igen, jobban örültem volna, ha nekem jegyzik a Budafok elleni találatot, de igazából az a fontos, hogy gól lett. Szerencsére a Csákvár ellen kaptam egy újabb lehetőséget, sikerült betalálnom, és ez a gól győzelmet ért a csapatnak. Nagyon boldog vagyok, és bízom benne, hogy egész szezonban a lehető legtöbbet tudom majd hozzátenni a játékhoz, és gólokkal, gólpasszokkal tudom segíteni a csapatot!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!