Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

2 pontot vesztettünk….

Összesen négy tizenegyest végeztek el a felek az FC Ajka és a Szeged-Csanád összecsapásán, amelyen sokáig úgy tűnt, hogy a hazaiak magabiztosan otthon tartják a po. percventokat. Azonban hiába hibáztak kétszer is a büntetőpontról a vendégek, döntetlenre mentették a találkozót.

FC Ajka–Szeged-Csanád 2-2 (2-0)

Ajka, zárt kapuk mögött. V.: Barna. FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Csemer – Soltész (Szűcs K., 66.), Csizmadia, Kenderes (Görgényi, 79.), Rétyi – Zsolnai, Nagy K. (Tóth B., 79.). Vezetőedző: Kis Károly.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Ódor, Szilvási, Pejovic, Mohl – Jovanovic (Gréczi, 56.), Simon – Dobos (Oláh, 89.), Varga Sz., Kóródi (Gajdos, 56.) – Haruna (Grumic, 56.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.

Idei első vereségét szenvedte el a múlt héten vasárnap az FC Ajka a labdarúgó NB II-ben, a 2021-es évet kiváló formában kezdő együttes a Gyirmót FC Győr otthonában maradt alul egy góllal.

A Gyirmót a harmadik a bajnokságban, azaz a vendégeként nem szégyen alulmaradni, ám az ajkaiak bosszúsak voltak, érthetően, mert több helyzetet dolgoztak ki, mint riválisuk, mégis pont nélkül maradtak.

A Szeged-Csanád ellen természetesen ezen mindenképpen szeretett volna változtatni a Kis Károly vezette gárda, amely persze azzal is tisztában volt, hogy vendége hiába áll jóval hátrébb a tabellán (a Veszprém megyeiek az ötödik, a Tisza-partiak a 13. pozíciót foglalták el a forduló előtt), masszív, ütőképes csapatot alkot.

Sokat kellett várni az első helyzetre, a hazai védők bizonytalankodtak, majd javítottak, Horváth Dánielnek nem kellett játékba avatkoznia Dobos lövésénél. Az első 25 percben nagyjából ennyi érdekes esemény történt, ezt követően viszont megélénkült a meccs. Előbb Zsolnai talált be majdnem, aztán egy szöglet után az FC Ajka megszerezte a vezetést.

A 26. percben bal oldali szöglet után a kipattanó labdát Rétyi tűzte kapura, pont jó lett Csizmadia Zoltánnak, aki középről, hat méterről a kapuba lőtt, 1–0.

A Szeged azonnal válaszolhatott volna, majd a házigazda vezetett veszélyes támadásokat. Lendületbe jött az FC Ajka, amely a szünet előtt növelni tudta előnyét.

A 40. percben Kovács Nikolaszt állították meg szabálytalanul a szegediek a 16-oson belül egy szép ajkai támadás végén. A 11-est Soltész Dominik végezte el, és a jobb alsóba lőtt, Takács János rajta volt, de a keze mellett a labda a hálóba jutott, 2–0.

Teljesen jogosan vezetett a házigazda az első félidőt követően, a vendégek voltaképpen teljesen veszélytelenek voltak kapura, míg Zsolnai Richárdék bőven okoztak problémát a rivális védelmének.

A második játékrész elején aztán remek lehetőséget kapott a Tisza-parti csapat a szépítésre, miután a Kenderes mellett elfutó Ódor elesett és a játékvezető érthetetlenül büntetőt adott, azonban Jovanovic nem találta el a kaput büntetőből.

Dragan Vukmir hármat cserélt, friss támadókkal rohamozott együttese. Meg is volt az eredménye a változtatásnak, míg az FC Ajka kicsit belealudt a meccsbe, a Szeged egyre nagyobb elánnal akciózott.

A 75. percben aztán büntetőből szépítettek a vendégek, Gajdos Zsolt a jobb alsó sarokba lőtt, 2–1.

A 83. percben aztán ismét tizenegyest lőhetett a Tisza-parti alakulat, miután Barna játékvezető Kovácsot látta kezezni. (a felvételek az ajkai játékosokat igazolták, miszerint Kovács mellel tisztázott) Gajdos ezúttal hibázott, illetve Horváth nagyot védett, de a kipattanót értékesítették a vendégek, Gajdos volt eredményes, 2-2.

A 90. percben jött z igazi dráma: egy távoli átlövést Simon egyértelműen kézzel állított meg a büntetőterületen belül, Barna azonban nem adott tizenegyest.

A Szeged három büntetőből kettőt elrontott, mégis ponttal távozott…  Ha nem lenne elég baj, Tar és Heffler is kisárgult, így egyikük sem játszhat a hétvégi Vasas elleni mérkőzésen.

forrás: veol.hu/sport