Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Pontmentés a ráadásban

Négygólos meccsen játszott döntetlent az FC Ajka vasárnap a labdarúgó NB II-ben. A hazaiak kétszer is egyenlítettek, második alkalommal az utolsó pillanatban.

FC Ajka-Csákvár 2-2 (1-1)

Ajka, zárt kapuk mögött. V.: Horváth T.
FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Présinger – Soltész (Tóth G., 67.), Kenderes (Irimiás, 77.), Szekér (Rétyi, 46.), Csizmadia (Stoiacovici, 77.) – Nagy K. (Tóth B., 67.), Zsolnai. Vezetőedző: Kis Károly.

Csákvár: Markek – Major G. (Baracskai, 25.), Vaskó, Posztobányi, László N. – Mészáros D. (Tányéros, 53.), Madarász – Kocsis B. (Nándori, 87.), Mim, Sejben (Vörös, 87.) – Daru. Vezetőedző: Visinka Ede.

Idei első hazai tétmeccsére készült az FC Ajka, amely a múlt héten értékes pontokat gyűjtött Békéscsabán. A kiesés elől menekülő csákváriak az előző körben vesztesen hagyták el a játékteret, de nem voltak elkeseredve, mert alaposan megszorongatták az élcsapat Vasast.

A Veszprém megyeiek ősszel rendesen elpáholták a Csákvárt, öt gólt lőve annak vendégeként. Ez csak egy statisztikai adat – hangsúlyozták az Ajkánál, hiszen ellenfelük akkor igencsak tartalékosan állt fel, ráadásul azóta sokat fejlődött a bennmaradásért küzdő együttes.

Az FC Ajka a 12., a Csákvár a 19. helyről várta a vasárnap kora délutáni összecsapást.

Nagy küzdelem, kiegyenlített játék jellemezte a mérkőzés első szűk fél óráját. Mindkét oldalon akadt néhány kisebb lehetőség, de a védelmek összességében fegyelmezettek, a kapusok pedig koncentráltak voltak. Horváth Dánielnek egy alkalommal kellett vetődve védenie, Sejben lövését hatástalanította az ajkai hálóőr. A másik oldalon Csizmadia robogott el, egészen a kapuig jutott, de kiszorított helyzetben leadott lövését Markek lábbal hárította.

Egy szép villanás változtatta meg a játékot.

A 28. percben Kocsis Bence futott be a védők mögé, Mim nagyszerűen tálalt elé, Horváth nem érhetett ki, a vendégek játékosa pedig elvitte és ballal, öt méterről ellőtte a kapus mellett a labdát, 0–1.

Nem sokáig örülhettek a vendégek.

A 30. percben Csizmadia ellen szabálytalankodtak a 16-oson belül, Mészáros rúgott oda az ajkai középpályásnak. A megítélt büntetőt Soltész Dominik magabiztosan értékesítette, ballal lőtt a kapu jobb oldalába, 1–1.

Folytatódott a kiegyenlített küzdelem, érződött, hogy háromesélyes a mérkőzés. Nem esett újabb gól a szünetig, és azt követően is egyenlő erők csatája zajlott a pályán. Kevés lehetőség, nagy mezőnymunka jellemezte a fordulás után esőben folytatódó összecsapást.

A 61. percben aztán ismét előnyhöz jutott a Csákvár. A vendégek 18 méterről, jobb oldalról végezhettek el szabadrúgást, Madarász adott középre, Daru Bence pedig négy méterről fejelt az ajkai kapuba, 1–2.

Harcolt, küzdött tovább az FC Ajka. Kis Károly cserékkel frissített, a hazaiak igyekeztek nyomást gyakorolni ellenfelükre, de úgy tűnt, a masszív vendégek ki tudják védekezni a mérkőzést és elviszik a pontokat. Nem így lett.

A hosszabbítás utolsó percében összejött az egyenlítés az Ajkának. Tóth Barna küzdött meg a labdáért a 16-oson belül, amely Zsolnai Richárd elé került, ő pedig jobbról, 10 méterről szépen tekert a kapu jobb oldalába, 93. perc: 2–2.

Érdekes találkozón született döntetlen. Egyik oldalon sem jeleskedtek a támadók, mégis született négy gól. A Csákvár nagyon motiváltan lépett pályára, s csaknem megtörte az Ajkát, ám a Veszprém megyeiek bizonyították, hogy gyengébb napot kifogva is van bennük tartás.

Az FC Ajka szerdán a Magyar Kupában lép pályára, az NB I-es Mezőkövesd lesz a vendége.

Kis Károly: – Ellentmondásos mérkőzésen vagyunk túl. Szerettük volna itthon tartani a három pontot, ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy a Csákvár sokkal jobb annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. A végén sikerült fölénybe kerülnünk, úgy gondolom, legalább az egy pontra rászolgáltunk.

Visinka Ede: – Gyorsan megszereztük a vezetést, sajnos a hazaiak azonnal kiegyenlítettek. Stabilan játszottunk, a győzelemre mentünk. Ismét sikerült betalálnunk, de a végén nyomott az Ajka és eredményes volt. Szerintem tévedett a játékvezető, korábban második sárga lappal ki kellett volna állítania az ajkaiak gólszerzőjét. Sajnálom, a mi helyzetünkben a győzelmek az igazán értékesek.

forrás:veol.hu/sport