2024.04.20.
FelnőttHírek

Kis Károly: Megpróbáljuk megnehezíteni a Mezőkövesd dolgát!

Sűrű hét következik, hiszen a hétvégi Csákvár elleni döntetlen után szerdán a MOL Magyar Kupában az első osztályú Mezőkövesd ellen, vasárnap pedig ismét a bajnokságban lép pályára a csapat. A szerdai MOL Magyar Kupa mérkőzés előtt vezetőedzőnket, Kis Károlyt kérdeztük.

Döntetlen után 1 pontot tudtunk itthon tartani a Csákvár ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

A Csákvár csapata ellen úgy tudtunk pontot szerezni, hogy kétszer is mi egyenlítettünk. A mérkőzés hajrájában több lehetőségünk is volt, de nagy ziccereket nem tudtunk kidolgozni. A játékosokat mindenképpen dicséret illeti, hiszen nem adták fel, és az utolsó pillanatig küzdöttek, hogy legalább egy pontot itthon tartsunk. Az akaratukat és törekvésüket végül siker koronázta. Számítottunk rá, hogy noha a Csákvár 19. helyen áll, nagyon jó játékos állománnyal rendelkeznek, és ezt igazolták is. Úgy érzem, hogy bár nagyon szerettünk volna nyerni, de végül a döntetlen reális eredmény.

Szerdán a MOL Magyar Kupában kell helyt állni a csapatnak, az NB I-es Mezőkövesd együttese érkezik Ajkára. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Mezőkövesd rendkívül jó passzban van jelenleg, egy nagyon jó sorozatot produkálnak az NB I-ben, egyre látványosabban játszanak és eredményesek is. Hazai pályán megpróbáljuk megnehezíteni a Mezőkövesd dolgát. A találkozó esélyese a vendég csapat, de a kupában többször előfordult már meglepetés. A szerdai mérkőzésen várhatóan több olyan játékosnak is lehetőséget fogok adni, akik a bajnokságban eddig keveset szerepeltek.

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett