2024.03.29.
HírekUtánpóltás

U17/U19 – 7.forduló

U-17 és U-19 csapatunk hazai pályán fogadta a Veszprémi FC USE korosztályos csapatait.

 

U17:

FC Ajka  –  Veszprémi FC USE 0 – 4 (0-3)

Gólszerzők: –

FC Ajka: Bognár – Sesztakov (Modory), Rózsa, Simon (József), Gyarmati (Bolla), Puskás, Kasza (Král), Juhász (Szokoli), Cservenák, Grőber (Bakos), Ódor

Vezetőedző: Zsidó András

Edzői értékelés: A jó erőkből álló Veszprém csapatát láttuk vendégül, az ő kérésükre történt pályaválasztói jog felcserélése miatt. A játékosok mérkőzés előtt fogadkoztak, hogy mindent bele adnak, nem lesznek kishitűek.

Sajnos a pályán már a 2′ percben egy buta gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, ami nagyon demoralizáló hatású volt. A bekapott góltól berezeltünk, attól félve, hogy sok lesz a vége.

A Veszprém semmi extrát nem játszott, de a középpályánkon nagyon könnyen túljutottak egy-egy kényszerítővel, semmi akadályba nem ütköztek. Ezt nem lehet büntetés nélkül megúszni, hisz védelmünk folyamatos nyomás alatt játszott emiatt. A félidőben még 2 könnyű góllal segítettük ellenfelünket. Nagyon keveset és kevés ideig birtokoltuk a labdát, ha sikerült 3 passzot csinálni, már helyzetig juthattunk volna, ha jól döntünk elöl. Érthetetlen, hogy a leggyorsabb játékosaink miért visszafelé cseleznek. A második játékrészben sok csere volt mindkét oldalon. A játék kiegyenlítettebb lett, de kapura így sem voltunk veszélyesek. A Veszprém még itt is betalált egyszer, így megérdemelt nyert.

Le kell vonnunk a tanulságokat. Sokkal keményebben, határozottabban kell védekezni és már középpályán megszűrni az ellenfél támadásait., valamint meg kell becsülni a megszerzett labdákat. Támadásban mindig az előrejátékot kell előnyben részesíteni.

Jók: Bognár Dániel a mezőny legjobbja

 

U19:

FC Ajka  –  Veszprémi FC USE  1 – 2 (1-0)

Gólszerzők: Szabados 22’

FC Ajka: Bognár – Brandstatter (Kotsy), Lajtos, Horváth, Gergócs (Bíró), Varga (Stilet), Szabados, Pápai, Szabó, Rózsás, Antal

Vezetőedző: Szabó Zoltán

Edzői értékelés: Sajnos második vereségünket szenvedtük egymás után hazai pályán. Jól kezdtük a meccset és nagyon motiváltan játszott a csapat, szép akciókat vezettünk amiből egy gólt lőttünk is! A második félidőben kicsit elfáradtunk, kaptunk megint két elkerülhető gólt és kikaptunk 2:1re. Sajnálom a csapatot, nyernünk kellett volna.

Jók: Szabados, Rózsás, Lajtos