2024.03.28.
FelnőttHírek

Következő ellenfelünk: BFC Siófok

A Siófok SE 1921 nyarán alakult. A klub 1956-ban vette fel a Siófoki Bányász SE nevet, melyet 1998-ig viselt. Azóta Siófok FC, majd BFC Siófok néven szerepel az együttes, amely 2000 nyarán áttért a sárga-kék-zöld színkombinációra.

Hosszabb kihagyás után 1982-ben szerepelt újra a csapat a másodosztályban. A 82/83-as bajnokságot a negyedik helyen zárták, de a következő idényben is 4. lett a gárda.

1984. június 9.-én első NB II-es csapatként megnyerte a Siófok a Magyar Népköztársasági Kupát, a székesfehérvári döntőben 2-1-es győzelmet aratott a Rába ETO ellen. Így indulhattak a 84/85-ös KEK-sorozatban.

Az 1984/85-ös bajnokságban sikerült kiharcolni az első osztályú tagságot, a második helyen végezve. Az 1991/92-es szezonban ért el a csapat az NB I-es szereplésük csúcsára, a bajnokság végén a 4. helyet sikerült megszerezniük, az FTC, a Vác és a Kispest mögött. 1993/94-ben már csak a 13. pozíció jutott a Siófoknak, ami akkor osztályozót jelentett a csapat számára. 2 évvel később, 1996-ban sikerült visszakerülniük az első osztályba.

1998-tól már Siófok FC néven szerepelt a klub, amely két 15. helyezést ért el egymás után. A második kiesést eredményezett 2000 nyarán. 2000-ben a város mentette meg a megszűnéstől a gárdát. A stabil anyagi háttér és a megfelelő szakmai munka eredményeként a Siófok FC 2002 nyarától újra az első osztályban szerepelhetett. Azonban 2003 első felében sötét felhők gyülekeztek a csapat felett, és a siker ellenére a klub anyagilag teljesen ellehetetlenült, ezért a felnőtt labdarúgás megszűnt Siófokon.

A 2005-2006-os bajnokságban újra lett Siófoknak felnőtt csapata, ugyanis a bodajki futballcsapat áttette a székhelyét Siófokra. 2005-ben a Bodajk FC és az utánpótlást nevelő Siófoki Bányász egyesült, az új klub neve BFC Siófok lett, az NB II-ben indult el. A másodosztályban eltöltött két év után, 2007-ben a BFC Siófok a Nyugati csoport bajnokaként feljutott az első osztályba, a Soproni Ligába.

A 2012/13-as szezon végén kiestek az elő osztályból, majd a 2014/15-ös szezon végén az NB II-ből is, azonban a  visszalépések miatt megtarthatták másodosztályú tagságukat. A tavalyi csonka szezont az 5. helyen zárták.

A klub nemzetközi sikerei:

Magyar Kupa győztes (1984)

KEK 1. forduló (1984/85)

Intertotó Kupa 1. csoportkör (1986.; 1989.;1990.;1991.;1992.)

Az FC Ajka és a BFC Siófok legutóbbi 5 találkozójának eredményei:

2019.10.06. BFC Siófok – FC Ajka 2-2

2016.04.19. BFC Siófok – FC Ajka 2-1

2015.09.26.  FC Ajka – BFC Siófok 2-1

2015.03.28  BFC Siófok – FC Ajka 3-0

2014.09.20.  FC Ajka – BFC Siófok 2-2

2020.09.16. 19:00

FC Ajka – BFC Siófok

Minden szurkolónkat várjuk sok szeretettel a mérkőzésre!

„Hajrá Ajka!” „Együtt a város!”