Barion Pixel
2024.10.12.
FelnőttHírek

Kis Károly: Szeretnénk javítani!

Nem sikerült győzelemmel indítani a tavaszt, a nyitó fordulóban Siófokon szenvedtünk vereséget. Vasárnap a tavaszi szezon első hazai bajnoki mérkőzésén javíthat a csapat, a Kecskeméti TE Hufbau együttesét fogadjuk A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Vereséggel kezdtük a tavaszt. Hogyan értékelnéd a Siófok elleni mérkőzést?

Sajnos nem sikerült győzelemmel kezdeni a tavaszt. Az ellenfelünk jobban kezdte a találkozót, a vezetést is megszerezték, utána viszont egy kontratámadásból ki tudtunk egyenlíteni, és innentől kezdve a játék is kiegyenlítődött. Orkánszerű szélben nehéz futballról beszélni, ezért nem is alakult ki igazi játék a mérkőzés alatt. Mind a két csapat megnyerhette volna a találkozót, véleményem szerint a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, de mint tudjuk, a fociban nincsen igazság. Sajnálom a vereséget, hiszen az 1 pont is sokat jelentett volna számunkra.

Vasárnap 2022-ben először játszhat hazai közönség előtt a csapat, a Kecskemét együttese lesz a vendégünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Szeretnénk javítani! A Kecskemét a bajnokság meglepetés csapata, újoncként a bajnokság kezdete óta az élbolyban szerepelnek és versenyben vannak az első osztályba való feljutásért. Igaz, hogy a feljutó csapat szinte teljesen kicserélődött, de nagyon jó játékosokat igazoltak. Jó játékot játszanak, nem véletlenül állnak elől a tabellán. Van törleszteni valónk feléjük, hiszen ősszel vereséget szenvedtünk Kecskeméten. Bízom benne, hogy hazai környezetben, a szurkolóink segítségével és támogatásával be tudjuk gyűjteni a három pontot!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett