2024.04.20.
FelnőttHírek

Kis Károly: Nagyon szeretnénk hazai pályán újra begyűjteni a három pontot!

A válogatott szünetet követően hétvégén ismét pályára lép a csapat, ezúttal hazai közönség előtt, a Soroksár SC együttesével csapunk össze. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Három ponttal tértünk haza a Budaörs otthonából. Hogyan értékelnéd a találkozót?

Idegenben mindig nagyszerű dolog nyerni, de megmondom őszintén, hogy úgy is készültünk a találkozóra, hogy ez sikerülni fog. Maga a játék is rendkívül meggyőző volt, rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani. A mérkőzés hajráját igazából magunknak tettük nehézzé, bár hozzáteszem, hogy a budaörsi gól után már semmilyen más lehetősége nem volt a hazaiaknak. Örülünk a győzelemnek és a három pontnak, arra azonban jobban oda kell figyelnünk, hogy a támadó zónában határozottabbak legyenek a befejezéseink.

Hétvégén itthon fogadjuk a Soroksár csapatát. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Soroksár helyezése nem tükrözi hűen a tudásukat, hiszen nagyon sok jó játékosuk van. Egy rendkívül kreatív csapat, és képesek váratlant húzni egyénileg is illetve csapat szinten is. Nagyon meg kell szerveznünk mind a védekezésünket, mind a támadásainkat, és ennek összhangban kell lennie. Nagyon szeretnénk hazai pályán újra begyűjteni a három pontot! Az utóbbi hetekben jó formát mutattunk, erre ismét nagyon nagy szükségünk lesz!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett