Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Kis Károly: Győzelemmel szeretnénk a szezont befejezni!

Hazai pályán zárjuk a 2020/21-es szezont, a Nyíregyháza Spartacus FC ellen fejezzük be a bajnokságot.  Az idény utolsó mérkőzése előtt vezetőedzőnket, Kis Károlyt kérdeztük.

Győzelemmel zártuk az utolsó előtti fordulót a Dorog ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

A három pontért mentünk a Dorog ellen, hiszen minden mérkőzésre győzelmi szándékkal megyünk, illetve tudtuk, nagyon fontosak lehetnek még ezek a pontok a bajnokság végén. Már a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, majd a vezetést is meg tudtuk szerezni. Több helyzetünk és még egy büntetőnk is volt, azonban ezekkel a lehetőségekkel nem tudtunk élni. A második félidőre kiegyenlítődött a játék, és a hazai csapatnak is voltak lehetőségei, azonban a mérkőzés hajrája ismét a miénk volt. Mezőnyben és kapuban is magabiztosak voltunk, és annak ellenére, hogy csak egy góllal nyertünk, úgy érzem, hogy megérdemelt győzelmet arattunk. Ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk magunkat, hiszen az ötödik helynél már nem végezhetünk hátrébb! Ez hatalmas dolog, és azt gondolom, hogy kevesen számítottak erre.

A szezon utolsó mérkőzésén a Nyíregyházát fogadjuk hazai pályán. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Nyíregyháza legutóbb a Vasas együttesét tudta legyőzni, ami nyilvánvalóan nagy fegyvertény. Egy bravúr győzelemből érkeznek hozzánk, nagyon nehéz feladat vár ránk. Győzelemmel szeretnénk a szezont befejezni! Bízom benne, hogy sok szurkolónk rendelkezik védettségi igazolvánnyal, és nagy közönség előtt, hazai pályán, a tavaszi szezonunkhoz méltó eredménnyel tudjuk lezárni az idényt.

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett