2024.03.29.
FelnőttHírek

Két érkező az átigazolási hajrában

Nem tétlenkedett csapatunk, hiszen az átigazolási szezon utolsó napján 2 labdarúgóval is bővült keretünk.

Szekér Ádám a Szombathelyi Haladásból érkezett 1 évre kölcsönbe egyesületünkhöz. A középpályán bevethető Szekér Szombathelyen nevelkedett, majd a ranglétat végigjárva a tavalyi bajnokságban mutatkozott be a felnőttek között. Pályafutása során eddig 20 alkalommal lépett pályára az NB II-ben, melyeken 1-szer volt eredményes.

Másik új szerzeményünk Szűcs Kristóf Újpestről érkezett hozzánk 1 évre kölcsönbe. A védelemben bevethető Szűcs 21 alkalommal lépett pályára az első osztályban, ahol eddig 1 alkalommal volt eredményes.

Új igazolásainkról készült bemutatkozó riportot később közöljük honlapunkon.

Mindkét új játékosunknak sok sikert kívánunk ajkai karrierjükhöz.