2024.04.18.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: Tudjuk, mit szeretnénk játszani!

A héten idegenben mérkőzik meg a csapat, vasárnap Kazincbarcikán lépünk pályára a bajnokság következő fordulójában. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

Győzelemmel ért véget a Pécs elleni összecsapás. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Egy nagyon szervezett és masszív csapat ellen játszottunk. A pécsiek nem bonyolították túl a támadásaikat, nagy sebességű játékosokat tettek a támadó vonalba, és őket első labdákból próbálták megjátszani. Véleményem szerint jól reagáltunk erre a harcmodorra, azonban sok volt a ki nem kényszerített hiba, így játékunk nem volt annyira látványos. Eredményesnek eredményes volt a csapat, örülök, hogy ismét sikeresen abszolváltunk egy felsőházi rangadót!

Vasárnap a Kazincbarcika vendégei leszünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Vasárnap egy teljesen más típusú csapat ellen fogunk játszani. A Kazincbarcika az életéért küzd a bajnokságban, így nehéz találkozó vár ránk. Nem lesz ismeretlen számunkra a hazaiakhoz hasonló játékstílus, speciálisan is készülünk a mérkőzésre, mint mindig. Tudjuk, mit szeretnénk játszani, bízom benne, hogy a gyakorlatban is sikerül majd mindent megvalósítani!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!