2024.03.02.
FelnőttHírek

Irány az NB II!

Az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában azzal a tudattal lépett pályára együttesünk, hogy amennyiben nyer a BKV Előre otthonában, úgy a többi mérkőzés eredményétől függetlenül bajnoki címet ünnepelhet.

A 3. percben Kenderes ívelt Oláh elé,  aki egyből középre passzolt, Nagy K. nagy helyzetben lőhetett, de a vizes talajon még a gólvonal előtt megállt a labda. Egy perccel később Horváth lövését blokkolták nagy helyzetben a hazai védők.

A 11. percben Horváth vállalkozott jó 25 méterről lövésre,  nagy erejű próbálkozása a bal kapufán csattant, Palásthy már verve volt.

A 20. percben előbb Horváth 20 méteres lövését ütötte szögletre Palásthy,  majd a sarokrúgást követőn Pákai fejésénél védett nagyot a hazai kapus.

A 23. percben Csemer végezhetett el 18 méterről szabadrúgást , de csúnyán fölé lőtt.

A 26. percben aztán megszereztük a vezetést: Oláh passzolt Illés elé, aki állítás nélkül lőtt a jobb alsó sarokba. 0-1

A 30. percben előbb Horváth, majd az ellentámadásnál Balogh hibázott ziccerben.

A 36. percben megdupláztuk előnyünket: Kenderes – Nagy K. – Kenderes volt a labda útja, utóbbi középre adását Oláh lőtte Palásthy felett a kapuba. 0-2

A 42. percben Irmes lépett ki ziccerben, de szerencsére oldalhálóba lőtt

53. percben Horváthnak kellett védenie egy hazai fejest, majd a kontrából Illés került helyzetbe, de Palásthy védeni tudott

A 63. percben Horváth ívelt Pákai fejére, aki középre továbbított, Kovácsot egy hazai védő két kézzel lökte, így védőnknek a fejesre nem maradt ereje, de meglepő módon a büntető elmaradt.

A 68. percben aztán lezárta a mérkőzést csapatunk: szép támadás végén Oláh passzolt Nagy K. elé, aki mellel juttatta a hálóba a játékszert. 0-3

A mérkőzés hátralevő részében az eredmény megtartására törekedett csapatunk, nagyobb helyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki.

Az eredmény nem változott, így 12 év után ünnepelhet újra bajnoki címet labdarúgó csapatunk! 3 év NB III-as szereplés után jövőre újra a másodosztályban szerepelhet együttesünk!

Schindler Szabolcs: Egy dologért jöttem Ajkára, hogy bajnokságot nyerjünk, ez teljesült. Köszönöm az elnök úr bizalmát, a stábtagok profi munkáját, a játékosok egész éves fantasztikus teljesítményét és természetesen remek szurkolóink biztatását.