Barion Pixel
2024.10.12.
Utánpóltás

Idén első alkalommal került megrendezésre az Illés Akadémia és az FC Ajka közös tábora

A Nyugat-Veszprém megyei városban egy hétig „táboroztak” az FC Ajka növendékei.

Hosszú évek óta dolgozik együtt a magyar utánpótlás-nevelésért az Illés Akadémia és az FC Ajka. A közös munka különlegessége a gyakorlat-orientáltság: a szakmai előadások mellett a bemutatóedzések, a tréninglátogatások és immáron a nyári tábor is a projekt részévé vált.

 

Hétfőtől péntekig az U7-es korosztályunktól az U12-ig bezárólag vannak itt a gyerekek délelőtt, míg a délután az idősebbeké. Korspecifikus edzéseken vesznek részt, aztán videózás is szerepel a programban – ezt követően pedig az a cél, hogy a látottakat gyakorolják és megvalósítsák. Az edzések megtartásában és a felszerelés biztosításában, illetve a tábor díjazásában is az Illés Akadémia vállal szerepet. Egy héten keresztül naponta 4 óra futball szerepel a programban – bízom abban, hogy nagyon jó élményekkel és új ismeretekkel térnek majd haza a srácok

  • mondta Jákli Péter, az FC Ajka utánpótlás szakmai vezetője.

A táborban másfélszáz gyerek szerepel: kitűnő körülmények várják őket. Az edzéseket a zöld-fehér klub trénereiből álló szakmai stáb vezényli – az ő munkájukat egészíti ki az Illés Akadémia pre-akadémiai szekciónál dolgozó edzője. A fiúk mellett a lányok két korosztálya is (U13–U14) gyakorol a nyári táborban.

Régre nyúlik vissza a munkakapcsolatunk az ajkaiakkal – ennek köszönhető az is, hogy jó néhány ajkai fiú vette fel az Illés Akadémia zöld-fehér mezét. A kooperáció abszolút gyakorlati beállítottságú: a szakmai előadásokat bemutatóedzések követnek, és immáron elmondhatjuk, hogy nyári tábor is színesíti a programot – ahol pre-akadémiai edző is tart tréninget. A képzés és nevelés központjában a gyerekek állnak: a cél, hogy minél többen futballozzanak – és a tehetségesek pedig minél magasabb szintre érjenek, így biztosítva a magyarlabdarúgás utánpótlását itt, a Nyugat-Dunántúlon is

  • nyilatkozta az Illés Akadémia szakmai igazgatója, Bakos Roland.