Horváth Dániel: Két jó csapat összecsapása várható!
Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Vasárnap a héten másodszor lép pályára a csapat, ezúttal a Vasas otthonában, Budapestre látogatunk. A mérkőzés előtt kapusunkkal, Horváth Dániellel beszélgettünk.
Eseménydús mérkőzésen végül döntetlent játszottunk hazai pályán a Szeged csapatával. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?
Sajnos a szerdai mérkőzésről nehéz indulatok nélkül beszélni, hiszen egy megnyert meccset vettek ki a kezünkből. Az első félidőben sikerült két gólt szereznünk, és hátul is stabilak voltunk, így az ellenfél nem tudott nagyobb helyzeteket kialakítani. A második játékrészben kicsit visszább álltunk, így a vendégek birtokolták többet a labdát, de úgy gondolom, hogy jól kontroll alatt tudtuk tartani a mérkőzést. Ezután következtek sajnos a játékvezető „percei”. Három tizenegyest, és ezzel együtt nem kis segítséget kaptak a szegediek, így meg kellett elégednünk az egy ponttal sajnos. Úgy gondolom, hogy nem rajtunk múlott, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, a csapat mindent megtett a győzelemért, így érthető módon nagyon csalódott volt mindenki a lefújást követően.
Vasárnap ismét idegenben kell helyt állnunk, a Vasas FC otthonába látogatunk. Mit vársz a mérkőzéstől?
A bajnokságban az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező csapathoz látogatunk a hétvégén. Az őszi szezon során is egy jó mérkőzést játszottunk ellenük, így természetesen, mint minden mérkőzésen, most is nyerni szeretnénk. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, két jó csapat összecsapása várható! Bízom benne, hogy a hiányzóink ellenére is ponttal vagy pontokkal térhetünk haza a Fáy utcából!
Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!
Fotó: Kovács Ivett